Infostart.hu
eur:
364.23
usd:
324.48
bux:
144484.17
2026. november 6. péntek Lénárd

Varga Mihály: felhasználóbarátabbak a jövő évi adótörvények

A nemzetgazdasági miniszter az ideihez képest felhasználóbarátabbnak nevezte a jövő évi adótörvényeket. Varga Mihály az InfoRádió Aréna című műsorában azt mondta: 2014-ben is tartani akarják a 3 százalék alatti hiányt.

Célzott csoportok helyzetének jobbátételét szolgálják az adótörvények módosításai - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában a nemzetgazdasági miniszter. Hozzátette: a vállalkozók adminisztrációs terhei csökkenjenek, valamint a kiskeresetűeknek az adóterhelése is csökkenjen.

Varga Mihály kiemelte a családi adókedvezmények kiterjesztését, amely 260 ezer családot érinthet. Mint mondta: azoknál az adózóknál, ahol az adó mértéke nem éri el azt a szintet, hogy ebből igénybe lehessen venni a kedvezményt, azoknál a járulékból is igénybe lehet majd ezt a kedvezményt venni. Tehát az egészségbiztosítás és a nyugdíjbiztosítás járulékból is le lehet érni a kedvezmény mértékét.

A beruházások elszámolhatóságát tették kedvezőbbé a vállalkozásokat érintő változások. "Lehetővé tesszük azt, hogy a beruházó kis- és középvállalkozók terhei csökkenjenek. Korábban 40 százalék volt az a társasági adókedvezmény, amit el lehetett számolni. Most ezt 60 százalékra növeltük. Tehát egy nagyobb mértéket lehet majd leírni."

A nemzetgazdasági miniszter kifejtette: a kisadózók esetében is csökkennek az adminisztrációs terhek. A katásoknak például a jövőben nem kell nyilvántartást vezetniük, hanem elég lesz a számlák megőrzése.

Pontosították az életbiztosítás szabályait is, hogy a biztosításnak csak a haláleseti vagy megbetegedéshez, balesethez kapcsolódó szolgáltatása lehet adómentes. "Aki nyugdíjbiztosítási pénztárban vagy egészségbiztosítási pénztárban együttesen vesz igénybe vagy helyez el megtakarítást és vesz igénybe vesz kedvezményt, annál az adókedvezmény mértékét meg tudták növelni."

Varga Mihály százezres nagyságrendűnek tartja azon családok számát, akik a rezsicsökkentés, a pedagógus béremelés vagy a családi adókedvezmények kiterjesztése miatt 2014-ben több pénzből gazdálkodhatnak.

A teljes Arénát meghallgathatja kedd este 18 órakor.

Hanganyag: Hlavay Richárd

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

Ügynökakták – Videót tett közzé Lezsák Sándor

Az MDF alapítójának hírbe hozatala miatt a levéltár és a miniszterelnök is bocsánatot kért korábban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Nehéz szavakat találni arra, amit a Mol az idei harmadik negyedévben összehozott: az olajóriás történetének legerősebb negyedévét zárta, még a 2022-es energiaválság idején látott csúcsok is felül lettek múlva, több grafikonunkat is újra kellett skálázni, hogy kiférjenek a rekord összegek. Elsősorban a soha nem látott szintre emelkedő finomítói árrések és a megugró földgázárak hozták össze ezt az eredményt, a menetelést a finomítói kapacitáskiesés és az üzemanyagárakat érintő hatósági korlátozások sem tudták megfékezni. A számok mögött viszont van néhány fontos csavar: jelentős egyszeri tételek is javították az eredményt, egyes üzletágak továbbra is komoly nehézségekkel küzdenek, az októberi adatok pedig már arra utalnak, hogy a rendkívüli piaci környezet nem feltétlenül marad fenn tartósan. Mutatjuk a brutális rekordok hátterét, és azt is, hogy mi következhet most a Molnál.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×