Infostart.hu
eur:
364.29
usd:
324.75
bux:
144484.17
2026. november 5. csütörtök Imre

Veszteséggel zárta a Mol a negyedévet

A Mol-csoport 30 milliárd forint nettó veszteséget szenvedett el 2013 harmadik negyedévében, szemben az egy évvel korábbi 67,6 milliárd forint nyereséggel - közölte a társaság pénteken a Budapesti Értéktőzsde honlapján.

A konszolidált, nemzetközi számviteli elvek (IFRS) alapján készült pénzügyi gyorsjelentés szerint az év első kilenc hónapjában 16,7 milliárd forint volt a nettó eredmény, ami 88 százalékkal kisebb az előző év azonos időszakának 142 milliárd forintos nyereségénél.

A társaság az első kilenc hónapban 4042,2 milliárd forint nettó bevételt ért el, ez 1 százalékkal kisebb a tavalyinál. A harmadik negyedév árbevétele 1428,9 milliárd forint volt, lényegében megegyezett a tavalyi harmadik negyedévivel.

A speciális tételek nélküli nettó eredmény 43,1 milliárd forint volt a harmadik negyedévben, 45 százalékkal kevesebb a tavalyinál, meghaladja viszont az elemzői várakozásokat: a portfolio.hu által megkérdezett elemzők 34,2 milliárd forint tisztított nettó eredményt vártak a harmadik negyedévre. A kilenc havi tisztított eredmény 91,4 milliárd forintot ért el, ez 47 százalékkal kevesebb, mint tavaly ugyanebben az időszakban.

A harmadik negyedévben a MOL-csoport tiszta, újrabeszerzési árakkal becsült kamat- és adófizetés, illetve amortizáció előtti eredménye (EBITDA) 137,7 milliárd forint volt, amely 8 százalékkal kisebb az előző évi bázisnál. Az év kilenc hónapjában az újrabeszerzési árakkal becsült EBITDA 393,9 milliárd forint volt, szintén 8 százalékkal alacsonyabb a tavalyinál.

A jelentés idézi Hernádi Zsoltot, a Mol elnök-vezérigazgatóját, aki kiemelte, hogy a vállalat pozitív eredményeket ért el az év első kilenc hónapjában, figyelembe véve, hogy a külső környezet tekintetében több szempontból is kihívásokkal szembesült a cég.

A kilenc havi adatok alapján a kutatás-kitermelés (upstream) üzletág eredményessége romlott tavalyhoz képest, aminek oka a jelentés szerint az előző évihez képest 8 százalékkal alacsonyabb realizált szénhidrogén árak, továbbá a 9 százalékkal csökkenő termelés (Szíria nélkül). Utóbbi nagyrészt az érett mezők természetes csökkenésének eredménye, de hozzájárult az oroszországi ZMB mező értékesítése is.

A feldolgozás-kereskedelem üzletág (downstream) tiszta, újrabeszerzési árakkal becsült eredménye 26 százalékkal javult az első kilenc hónapban, köszönhetően a magasabb finomítói termék értékesítésnek, a jobb finomítói kapacitás kihasználtságnak, a javuló petrolkémiai árrésnek, továbbá a társaság hatékonyságjavító intézkedéseinek.

A csoport pénzügyi pozíciója tovább javult, 364 milliárd forint működési cash-flowt realizált 2013 első kilenc hónapjában, ez 2 százalékkal több mint egy évvel korábban, aminek eredményeként a nettó eladósodottsági mutató 20,7 százalékra csökkent.

A pénzügyi műveletek nettó vesztesége 47 milliárd forint volt az első három negyedévben, amelyet elsősorban a nettó kamatráfordításokkal, valamint azzal magyaráz a jelentés, hogy az FGSZ Zrt. leírta a Nabucco projektben meglévő részesedését, utóbbi 5 milliárd forint mínuszt jelentett.

A beruházások és befektetések értéke az év első kilenc hónapjában 153 milliárd forint volt, többsége az upstream üzletágon belül valósult meg. A teljes összeg 67 százaléka kutatási és mezőfejlesztési munkálatokhoz kapcsolódott.

A Mol részvényeivel a Budapesti Értéktőzsde prémium kategóriájában kereskednek, a papír csütörtöki záróára 14 470 forint volt, míg az elmúlt egy évben 14 215 és 19 055 forint között mozgott.

Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

Ügynökakták – Videót tett közzé Lezsák Sándor

Az MDF alapítójának hírbe hozatala miatt a levéltár és a miniszterelnök is bocsánatot kért korábban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Vérengzés volt az amerikai tőzsdéken

Vérengzés volt az amerikai tőzsdéken

Komoly eladási hullám söpört végig csütörtökön a világ technológiai részvénypiacain. Az ázsiai tőzsdék után az Egyesült Államokban is meredek esés bontakozott ki, a Nasdaq több mint 5 százalékot zuhant, a félelemindex pedig több mint 50 százalékot ugrott. Eközben Európában jóval visszafogottabbak a mozgások. A befektetőket elsősorban a mesterséges intelligenciához kapcsolódó beruházások megtérülése és a chipgyártók kilátásai aggasztják, a hangulatot pedig a Fed felől érkező szigorúbb kamatpolitikai üzenetek is rontják. Eközben az arany és az olaj ára is emelkedik, utóbbié ismét visszatért 100 dollár fölé.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×