Infostart.hu
eur:
364.46
usd:
315.78
bux:
149860.67
2026. augusztus 11. kedd Tiborc, Zsuzsanna

Nem érvényesek az utasbiztosítások Egyiptomban

Érvénytelenek Egyiptomban azok az utasbiztosítások, amelyeket azután kötöttek, hogy a magyar Külügyminisztérium az észak-afrikai ország teljes területét az utazásra nem javasolt országok közé sorolta - hívja fel a figyelmet a K&H Biztosító és az Európai Utazási Biztosító Zrt.

Hozzáfűzik, hogy a korábban biztosítást kötők számíthatnak kártérítésre biztosítási esemény bekövetkezése esetén.

A Külügyminisztérium szombaton közölte, hogy már Egyiptom üdülőhelyeire sem javasolja az utazást a magyar állampolgároknak a biztonsági helyzet érdemi javulásáig.

A Generali Csoporthoz tartozó Európai Utazási Biztosító Zrt. (EUB) az MTI érdeklődésére kifejtette: a biztosítási szerződés területi hatálya nem terjed ki az olyan országok vagy térségek területére, amelyek a kockázatviselés első napján vagy a biztosított által az adott országba, illetve területre beutazás napján Magyarország Külügyminisztériuma által nem javasolt utazási célországok és térségek között szerepelnek. Ez lényegében azt jelenti, hogy attól az időponttól kezdődően erre az úti célra nem köthető biztosítás.

Az EUB ugyanakkor a szerződésben foglaltak szerint - a helyi lehetőségek függvényében - vállalja a szolgáltatások teljesítését azon ügyfelei számára, akik már kint tartózkodtak, amikor egész Egyiptomot az utazásra nem javasolt országok közé sorolta a Külügyminisztérium.

Ha valaki a besorolás megváltoztatása miatt mondta le utazását, akkor az EUB az egyiptomi utazásokra korábban megkötött utazásképtelenségre vonatkozó (storno) biztosítások alapján nem nyújt szolgáltatást, mivel ilyenkor - egy, az utazási szerződésről szóló kormányrendelet alapján - az utazási irodák kötelesek eljárni.

Ebben az esetben az EUB vállalja, hogy az utazáshoz megkötött utasbiztosítás és útlemondási (storno) biztosítás díjának teljes összegét visszafizeti. Útlemondási biztosítás esetén ez a lehetőség akkor áll nyitva, ha az utas felé korábban még kárkifizetés nem történt.

A K&H Biztosító ugyancsak arra hívta fel a figyelmet szerdai közleményében, hogy Egyiptom területére már nem érvényesek az utasbiztosítások.

Azokat az utazókat azonban, akik már azelőtt beutaztak Egyiptomba, hogy az ország felkerült volna az utazásra nem javasolt országok közé, ugyanúgy védi a megkötött utasbiztosítás, ahogy eddig, hiszen a K&H Biztosító szabályzata szerint ha az adott ország a beutazást követően kerül fel a nem javasolt térségek listájára, az ügyfél akkor is számíthat kártérítésre biztosítási esemény bekövetkeztekor.

Az MTI kérdésére a biztosító hozzátette: az Egyiptomra érvényes biztosítással rendelkezőknek csak a biztosítási eseményre érvényes a biztosításuk, vagyis a szerződés nem terjed ki lázadás, sztrájk, felkelés, háború esetén bekövetkező eseményekre.

Címlapról ajánljuk
Baka András államfő beszéde a parlamentben megválasztása után: a társadalom mélyen megosztott, szembenézésre van szükség

Baka András államfő beszéde a parlamentben megválasztása után: a társadalom mélyen megosztott, szembenézésre van szükség

„Pártpolitikai semlegesség, de semmiképp sem értéksemlegesség” – mondta szerepéről a megválasztott köztársasági elnök, a korábbi Legfelsőbb Bíróság exelnöke a parlamentben, miután a képviselők első körben, kétharmados többséggel mondtak igent rá. A Fidesz és a KDNP nem vett részt a szavazáson, az eredmény kihirdetésekor és a beszéd idején a Mi Hazánk képviselői sem voltak jelen a teremben. A titkos szavazáson a 199 képviselőből 140 igen voks volt (minden bizonnyal a tiszás képviselők), 6 nem (minden bizonnyal a mi hazánkosok), 53-an nem vettek részt a voksoláson. Baka András már le is tette az államfői esküt.

Lakatos Mónika az Arénában: van, ami a sok időjárási rekordnál is érdekesebb ebben a nyárban

Több abszolút időjárási rekord is megdőlt júniusban és júliusban Magyarországon, de történt a rekordoknál is érdekesebb, ugyanakkor riasztóbb változás is az időjárásunkban – mondta Lakatos Mónika, a HungaroMet éghajlatkutatója az InfoRádió Aréna című műsorában.
inforadio
ARÉNA
2026.08.11. kedd, 18:00
Lakatos Júlia
a Méltányosság Politikaelemző Központ stratégiai igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×