Infostart.hu
eur:
386.7
usd:
331.84
bux:
120651.59
2026. január 14. szerda Bódog

Budapestre hoznák a legrangosabb gasztronómiai versenyt

Budapestre szeretnék hozni a világ egyik legrangosabb szakácsversenyének kontinensdöntőjét az évtized végéig - mondta Széll Tamás séf, a Bocuse d`Or idei tizedik helyezettje az Inforádió Aréna című műsorában.

Két év múlva, a következő Bocuse d'Oron is még hozni szeretné a magyar csapat legalább a 10. helyezést, szakmai körökben ezt a nagyra törő célt fogalmazták meg - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Széll Tamás, az Onyx Étterem séfje.

Az év elején nagy meglepetésre a világ talán legrangosabb gasztronómiai versenyén első magyarként versenyző Széll Tamás és csapata a 10. helyen végzett.

Van még egy álom - tette hozzá a séf: hogy 2020 környékén az európai selejtezőt Budapesten rendezzék. Erre szerinte van esély.

A hosszú hónapokig tartó felkészülés, a hazai válogató, majd a tavalyi európai döntő és az idei lyoni világdöntő után Széll Tamás nem tervezi, hogy 2015-ben ismét elindul a versenyen, bár nem zárta ki, hogy később újra részt vesz. Pár évet pihenni akar, kivárja a következő 2-3 évet, hogyan sikerül.

Beszélt arról is, hogy bár idehaza egyre több jó minőségű alapanyag szerezhető be, még mindig többségében külföldről kell rendelnie az éttermébe. Az általuk felhasznált alapanyag 70-80 százaléka külföldi, beleértve a húst, a halat és zöldséget is.

Hozzáfűzte azonban, hogy hazugság, miszerint nincs Magyarországon jó alapanyag, meg lehet találni őket: nagyon jó bárány és malac van például.

De gondot jelent a beszállítóknál a nagy mennyiség és a folyamatos minőség - mondj a Michelin-csillagos séf.

Hanganyag: Kovács András István

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Asztal köré ül Grönland, Dánia és Amerika – A szakértő szerint a legbonyolultabb a sziget eladása lenne

Asztal köré ül Grönland, Dánia és Amerika – A szakértő szerint a legbonyolultabb a sziget eladása lenne

A Fehér Házban egyeztet Grönland helyzetéről az amerikai, a dán és a grönlandi külügyminiszter, a dán és a grönlandi fél célja, hogy a megbeszéléseket a „tárgyalószobába terelje”, ahol az érintettek közvetlenül, szemtől szemben beszélhetnek egymással. A tárgyalásokról Németh Viktória külpolitikai elemző, az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány kutatója beszélt az InfoRádióban.

A Nemzeti Választási Iroda elnöke ígéri, nem lesz csúszás, fennakadás április 12-én

Teljes egészében felhő alapú infrastruktúrára épül a valasztas.hu honlap, amely így nagy terhelés esetén is garantálja a stabil és megbízható működést – mondta az InfoRádióban Nagy Attila. Az NVI elnöke arra is kitért, hogy az elmúlt években kiiktatták a rendszerből azokat az elemeket, amelyek a korábbi választások során a szavazókörök zárásának a csúszásához vezettek vagy lassították a szavazatszámlálást.
inforadio
ARÉNA
2026.01.15. csütörtök, 18:00
Káel Csaba
a Müpa vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×