eur:
394.13
usd:
365.33
bux:
65384.6
2024. március 29. péntek Auguszta

Kötelezettségszegési eljárás indult a telefonadó miatt

Kötelezettségszegési eljárást indított Magyarország ellen az Európai Bizottság a telefonhívásokra és szöveges üzenetekre kivetett adó miatt - értesült csütörtökön az MTI.

Egy bizottsági forrás az MTI-nek megerősítette: úgy vélik, hogy a telefonadó uniós jogot sért, a távközlési szektorra kivetett adóteherből származó bevételt az állam ugyanis - az uniós előírásokkal ellentétben - nem csak a telekommunikációs szektorral kapcsolatos költségekre fordítja.

Az uniós forrás az MTI-nek elmondta, hogy a bizottság úgynevezett hivatalos felszólító levelet küldött a magyar kormánynak, amivel az uniós jog szerint elindult a kötelezettségszegési eljárás. Az uniós tisztviselő rámutatott, hogy a 2012-ben a telefonhívásokra és a szöveges üzenetekre kivetett adó a 2010-ben a távközlési szektorra kivetett különadó kivezetését követi, és a bizottság a különadó miatt is kötelezettségszegési eljárást indított Magyarországgal szemben, azt az ügyet pedig jelenleg az Európai Bíróság tárgyalja.

A bizottsági forrás arra is részletesen kitért, hogy a brüsszeli testület megítélése szerint a telefonadó - akárcsak a különadó - az úgynevezett engedélyezési irányelvvel ütközik, mégpedig azért, mert a bizottság úgy véli, hogy bár az adót Magyarország kifejezetten a telekommunikációs szektorra vetette ki, az abból származó bevételek - az irányelvben foglaltakkal szemben - nem csak a távközlési engedélyezési és igazgatási rendszer fenntartásának költségeit fogják fedezni, hanem a bizottság aggodalmai szerint "túlmutatnak majd" ezeken.

A 2002-ben született, és 2009-ben módosított elektronikus távközlési irányelv, amely a távközlés állami engedélyezésének szabályait határozza meg az egész Európai Unióban, azt mondja, ki, hogy a távközlési szolgáltatókra kivetett "igazgatási díjak" nem lehetnek nagyobbak, mint azok a költségek, amelyeket az engedélyezési és ellenőrzési rendszer fenntartása jelent az állam számára.

Tavaly vezették be

A kormány 2012. július 1-jétől határozatlan időre távközlési adót vezetett be Magyarországon. A telefonadóból 2012-re 25-30 milliárd forint bevételt vártak, 2013-ra pedig 44 milliárd forinttal kalkuláltak. Az adó a távközlési szolgáltatókat terheli, vezetékes és mobil hangforgalmuk valamint mobil SMS/MMS forgalmuk alapján. Az adó mértéke vezetékes és mobil hangszolgáltatás esetében 2 forint percenként valamint 2 forint SMS-enként és MMS-enként.

Az adó mértéke magánszemély előfizető előfizetéséhez tartozó hívószámok esetében hívószámonként havi 400 forintban, míg az egyéb hívószámok esetében hívószámonként havi 1400 forintban került maximálásra a 2012-es évre. 2013-ban magánszemélyek esetében 700 forint, cégek esetében 2500 forint az adó maximális mértéke.

Ez a második kötelezettségszegési eljárás, ami a telekomunikációs szektorra kivetett adók miatt zajlik Magyarországgal szemben. Az Európai Bizottság a telekomadó ellen is eljárást indított tavaly októberben.

Címlapról ajánljuk

Teljes a patthelyzet a bécsi repülőtéren

Hiába a 36 órás sztrájk, megszakadtak a tárgyalások a szakszervezetek és az Austrian Airlines osztrák légitársaság között. A dolgozók a Lufthansa leányvállalatánál ugyanolyan béreket követelnek, mint az anyacégnél, ahol egyébként a közelmúltban zárult egy sikeres munkabeszüntetés.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Marija Zaharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője azt mondta, az Iszlám Államnak nem voltak meg a képességei egy a krasznogarszkihoz hasonló terrortámadás kivitelezésére, és Ukrajnára és a Nyugatra igyekezett terelni a gyanút. Kirilo Budanov, az ukrán katonai hírszerzés feje úgy nyilatkozott, Oroszországnak legkésőbb február közepe óta tudomása volt a készülő támadásról, ennek ellenére nem tettek semmit. A harkivi rendőrség vezetője szerint Oroszország egy új típusú irányított bombát vethetett be a városban szerdán, az UMPB D-30-at.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×