A jelenlegi piaci környezet nem ösztönzi a mobilvállalatokat a legfrissebb technológiák bevezetésére, mondta Budafoki Róbert, a T-Systems Magyarország vezérigazgatója az InfoRádió Aréna című műsorában. Hozzátette: kizárólag olyan változtatásokat tudnak végrehajtani, és olyan ütemben, amely gazdaságilag megtérülő beruházás, hiszen ez nem egy nonprofit szektor.
Klausz Ferenc, a Telenor Magyarország vállalatfejlesztési vezérigazgató-helyettese arról beszélt, hogy igen intenzív verseny van a piacon, ezért szerinte muszáj bizonyos fejlesztéseket meglépni, ha tartani akarják a tempót a versenytársak mellett. A verseny ebből a szempontból igen egészséges, hiszen az ügyfelek azt látják, hogy vannak fejlesztések az ágazatban.
Klausz hozzátette: az elmúlt egy évben egy "szabályozási cunami" érte a piacot, a többszöri jogszabályi módosítások miatt jelentős forrásokat kell elkülöníteniük. Klausz Ferenc hozzátette, a Telenornál idén 1 milliárd forintot költöttek arra, hogy meg tudjanak felelni a törvényi változásoknak.
A teljes Arénát meghallgathatja, ha ide kattint.
Hanganyag: Hlavay Richárd