Infostart.hu
eur:
388.03
usd:
329.53
bux:
0
2025. december 28. vasárnap Kamilla

Ennyibe kerülhet a vállalatoknak a közművezeték-adó

A Magyar Telekomnak 9-11 milliárd forint, a UPC-nek pedig milliárdos plusz terhet jelent a közművezeték-adó.

A parlament kedden kivételes sürgős eljárással fogadta el a kormány azon javaslatát, amely szerint adót kell fizetni a közművezetékek után 2013. január 1-jétől, a teher mértéke 125 forint lesz méterenként.

A Magyar Telekom keddi, a Budapesti Értéktőzsde honlapján található közleménye szerint előzetes becsléseik és a jelenlegi törvényszöveg alapján 2013-tól a cég által fizetendő közművezeték-adó éves összege várhatóan 9 és 11 milliárd forint között lesz. Az adót a működési költségek között számolják el.

A törvény alapján a hírközlési vezetékeknél az adót nyomvonalhossztól függően sávosan határozták meg: az első 170 000 méter után az adó teljes mértékének 20 százalékát, 170 000 és 250 000 méter közötti része után 40 százalékát, 250 000 és 300 000 méter közötti része után 80 százalékát kell fizetni, 300 000 métert meghaladó része után pedig a teljes adót - írja a közleményben a Magyar Telekom.

Szűcs László, a UPC kommunikációs igazgatója az MTI-nek kedden elmondta: a UPC-nek több ezer kilométernyi kábelhálózata van, számításaik szerint milliárdos nagyságrendű lesz a közműadó fizetési kötelezettség.

A kormány az adónemből összességében 30 milliárd forint bevételre számít, ebből a távközlési szektorra eső rész a számítások szerint mintegy 8 milliárd forint, és a UPC a legnagyobb piaci szereplők egyike - hangsúlyozta a kommunikációs igazgató.

Úgy vélte, hogy a leghosszabb vezetékhálózattal a Magyar Telekom rendelkezik, és az Invitel is vélhetően a leginkább érintettek között lesz. A távközlési szektoradó évi 3-4 milliárd forint között volt, ezt jövőre kivezetik. Ennek jogszerűségét az Európai Unió Bírósága is vizsgálja. A nyáron bevezetett telefonadó is érinti a UPC-t.

Címlapról ajánljuk
Jövőre 77 400 milliárd forint sorsáról döntenek Brüsszelben – mutatjuk, hova ömlenek az uniós pénzek!

Jövőre 77 400 milliárd forint sorsáról döntenek Brüsszelben – mutatjuk, hova ömlenek az uniós pénzek!

Az év végére megszületett a döntés a 2026-os uniós költségvetés végleges formájáról. Miközben az Európai Parlament relatíve nagy sikerként könyvelhette el, hogy a tagállamokat sikerült meggyőznie a források növeléséről, az így allokált mintegy 300 millió euró csak töredéke a 200 milliárd euróhoz (77 400 milliárd forinthoz) közelítő jövő évi keretnek. Ugyan a változtatások jelzésértékűek, fontos szem előtt tartani azt is, hogy az összkép relatíve keveset változott a ciklus 2020-as kezdetén elképzeltekhez képest, így cikkünk most tételesen végigmegy azon, hogy mire költ majd az Európai Unió 2026-ban.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×