Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 18. vasárnap Piroska

A közművezeték-adó bevezetéséről szavaz az Országgyűlés

A közművezetékek minden megkezdett métere után 100 forint adót vethet ki az állam a jövő évtől, ha az Országgyűlés mai ülésén megszavazza a nemzetgazdasági miniszter erről szóló, pénteken benyújtott törvényjavaslatát. A Ház ezt követően a cigányság helyzetét tárgyalja kormánypárti kezdeményezésre.

A parlament ülése reggel 9 órakor napirend előtti felszólalásokkal kezdődik, várhatóan ezt követően kerül sor a határozathozatalokra. A képviselők hétfőn kivételes sürgős eljárással tárgyalták Matolcsy György közművezeték-adó bevezetéséről rendelkező előterjesztését, amelyet így akár már ma el is fogadhatnak.

A javaslat szerint adókötelessé válna a víz, a szennyvíz- és csapadékvíz-elvezetési, földgáz-, hő- és villamosenergia-ellátási, valamint hírközlési vezetékek közterületen futó része, illetve a több fogyasztót kiszolgáló vezetékek közterületnek nem minősülő földrészleten elhelyezett része. Nem kell ugyanakkor azon vezetékek után fizetni, amelyek kizárólag egy adott helyrajzi számon nyilvántartott földrészlet használóját szolgálják ki (az a vezetékszakasz, amely a vezetékrendszerről leágazva jut el az épületig, telekig, illetve épületen, telken belül fut).

Az ülésnap további részében a magyarországi cigányság felzárkóztatásának esélyei címen tartanak majd ötórás időkerettel kiírt vitát. A napirendi pont kezdeményezője a fideszes Farkas Flórián volt, a témában elsőként a kabinet képviselője nyilatkozhat fél órában, amire a kormánypártok és az ellenzék is 130-130 percben reagálhat.

A képviselők a fentieken túl foglalkoztatási tárgyú törvények egyszerűsítéséről, valamint nemzetiségi jogokat érintő jogszabály-változtatásokat tárgyalhatnak, továbbá a részletes vitákkal ismét napirendre kerülhet a kistelepülések adósságának állami átvállalása, illetve a Felvidékről kitelepítettek és a Magyarországról elhurcolt németek emléknapjának bevezetése.

Címlapról ajánljuk
Több milliárdnyi régi pénzt őriznek a németek, nem véletlenül

Több milliárdnyi régi pénzt őriznek a németek, nem véletlenül

Még mindig kinn van több milliárd márka az embereknél, és a Bundesbank továbbra sem válogatós, legalábbis ami a forgalomból huszonnégy évvel ezelőtt az euró által kiszorított német márka becserélését illeti. Munka akad bőven, a „régi pénz” jelentős részét a németek különböző okokból még mindig őrzik.

Szembeszállnak Donald Trumppal az EU vezető országai

Közös nyilatkozatban figyelmeztetett az eszkaláció veszélyére vasárnap az a nyolc európai ország, amely ellenzi, hogy az Egyesült Államok annektálja Grönlandot, s amelyekkel szemben Donald Trump amerikai elnök februártól 10 százalékos vámot helyezett kilátásba.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×