A miniszter ezt arra reagálva mondta, hogy egy reggeli interjúban úgy fogalmazott: "nyilván nem dől össze a világ", ha nem születik megállapodás a nemzetközi szervezetekkel. Piaci elemzők szerint a forint hétfői gyengülésében közrejátszhatott ez a kijelentés is, amely miatt a kereskedők elkezdhették kiárazni a hitelmegállapodást a magyar eszközökből.
Varga Mihály elmondása szerint egy szerencsétlen kérdésre válaszolva fogalmazott így.
Hangsúlyozta: a tárgyalásokban a szokásos menetet követi, azaz igyekszik naponta-kétnaponta egyeztetni az IMF magyarországi, illetve külföldi képviselőivel.
Átépítés kezdődik a Keletiben, sok vonat csak Kelenföldig jár két hónapon át – íme, a részletek





