Infostart.hu
eur:
363.51
usd:
323.51
bux:
145471.12
2026. október 16. péntek Gál

Matolcsy: A magyar gazdaság elkerülte a nyílt pénzügyi csődöt

Matolcsy György szerint az új kormány 2010-ben a nyílt pénzügyi csődhelyzetből hozta vissza a magyar gazdaságot. A külgazdasági szakdiplomaták budapesti éves értekezletén felszólalt Fellegi Tamás is, aki elmondta: a Mol-részványvásárláshoz hasonlóan az állam tesz majd lépéseket azért, hogy tulajdont szerezzen vissza korábban privatizált stratégiai területeken.

A nemzetgazdasági miniszter a külgazdasági szakdiplomaták budapesti éves értekezletén csütörtökön azt mondta: Magyarország erősen vesztes pozícióból indult a 2002 közepén drámaian elromlott gazdaságpolitika miatt. De az ország visszatért a szakadék széléről és kapaszkodik felfelé - tette hozzá.

A gazdaságpolitika lényege, hogy egyszerre kell a piacot és a tőkét célba venni, ezek bővüléséért mindent meg kell tenni - közölte. Kiemelte: a piacnak és a tőkének pedig a tartós pénzügyi konszolidáció két pilléréhez, a növekedéshez és a foglalkoztatás bővüléséhez kell segítséget nyújtania.

Fellegi: Az állam gyarapítani akarja vagyonát

A Mol-részványvásárláshoz hasonlóan az állam tesz majd lépéseket azért, hogy tulajdont szerezzen vissza korábban privatizált stratégiai területeken, vállalatokban és ezzel gyarapítsa a vagyonát - mondta Fellegei Tamás nemzeti fejlesztési miniszter.

A tárcavezető a külgazdasági szakdiplomaták budapesti éves értekezletén csütörtökön közölte: a kormány lezártnak tekinti a hagyományos privatizációs tevékenységet, így az "iparszerűen", tömegesen űzött privatizáció megszűnik. Úgy fogalmazott: vége annak a politikának, amely szerint az állam a privatizáción keresztül forrásokat vont be költségvetési lyukak betömésére, és felélte az értékesített vagyont.

Az állami vagyon gyarapítása, az értéknövekedés kiemelten fontos feladat - hívta fel a figyelmet. A cél az, hogy elsősorban a stratégiai területeken, de ahol csak lehet, az állam gazdasági, tulajdonosi partnerként legyen jelen - jelentette ki Fellegi Tamás.

Martonyi: Közép-Európa dinamizálhatja az európai gazdaságot


Közép-Európa dinamizálhatja az európai gazdaságot, Magyarországnak is különleges lehetőségei vannak ebben a térségben - mondta Martonyi János külügyminiszter ugyanezen a konferencián.

A tárcavezető kifejtette: a közép-európai országok gazdaságai a válság előtt gyorsabban növekedtek az európai átlagnál. Ez a régió mindig is kiemelt területe volt a magyar külgazdaságnak, és jelenleg is gyorsabban nő a közép-európai országokkal folytatott kereskedelem, mint Európa egészével - tette hozzá.

A déli irány, a Nyugat-Balkán is egyre jelentősebb - mondta, hozzáfűzve: ez a térség "természetes közege a magyar külpolitikának". Az Európán kívüli kapcsolatokat illetően Martonyi János elmondta: a transzatlanti kapcsolatrendszer továbbra is meghatározó.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Donald Trump tetszésén múlik, hogy segíti-e egyáltalán Ukrajnát – szakértő a Starlink lassításának hátteréről

Donald Trump tetszésén múlik, hogy segíti-e egyáltalán Ukrajnát – szakértő a Starlink lassításának hátteréről

Egybehangzó beszámolók szerint kedden minden előzetes figyelmeztetés nélkül Elon Musk űripari cége, a SpaceX korlátozni kezdte a Starlink működését Ukrajna számára, ami komolyan csökkentette a hadsereg képességeit. És bár a legújabb híradások szerint a szolgáltatás már helyreállt az ukrán hadseregnél, a korlátozás komoly kérdéseket vetett fel. Somkuti Bálint hadtörténész, biztonságpolitikai szakértő a részletekről is beszélt az InfoRádióban.

Magyar Péter értékelte a csúcsot: „volt minden, vétófenyegetés, kiabálás” – de elégedett

Elégedettségét fejezte ki Magyar Péter miniszterelnök pénteken Brüsszelben, mert – a közösségi oldalán megosztott videóüzenete szerint – az uniós csúcstalálkozó két napja alatt „minden, a hazánk szempontjából fontos ügyben sikert értünk el”, minden fontos kérdésben győzött a magyar érdek.
inforadio
ARÉNA
2026.10.19. hétfő, 18:00
Zalai Csaba
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára, az Európa-tanulmányok Tanszék oktatója
Bejelzett a félelemindex, egyre csúnyább, ami az amerikai tőzsdéken történik

Bejelzett a félelemindex, egyre csúnyább, ami az amerikai tőzsdéken történik

Visszatértek a vevők az ázsiai tőzsdékre a csütörtöki technológiai eladási hullám után, újra emelkedtek a chipgyártók részvényei. A dél-koreai Kospi 3,3 százalékot emelkedett az előző napi közel 8 százalékos zuhanás után, a japán Nikkei 1,7 százalékot erősödött. A vártnál magasabb amerikai infláció és az erős fogyasztás miatt a befektetők arra számítanak, hogy jöhet az újabb Fed szigorítás, a figyelem az októberi kamatemelés helyett egyre inkább decemberre terelődik. Az európai kereskedésnek támaszt adott az ázsiai felpattanás, enyhe pluszban vannak a tőzsdék. Indonézia kimaradt a javuló hangulatból, a jakartai tőzsde több mint 11 százalékot zuhant az MSCI által javasolt piaci átsorolás hírére. Az Egyesült Államokban viszont újra itt a chip-para, ami lerántotta az indexeket a kereskedés elején. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×