Infostart.hu
eur:
364.28
usd:
325.45
bux:
143964.63
2026. október 13. kedd Ede, Kálmán

Matolcsy György levele az EU főigazgatójának a magyar jegybankelnök fizetéséről

Megtette észrevételeit az Európai Unió Pénzügyi és Gazdasági főigazgatójának levelére a nemzetgazdasági miniszter, amelyben megerősíti: "a Nemzeti Ügyek Kormánya a takarékosság, az államháztartási egyensúly, de pusztán az emberi tisztesség elve miatt is fontosnak tartja, hogy a közszféra vezetőinek és tisztségviselőinek, így a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnökének havi díjazása kétmillió forintnál ne legyen több".

A nemzetgazdasági tárca által kiadott közlemény szerint a Marco Butinak szóló levélben Matolcsy György nyomatékosította: a magyar kormány szándéka továbbra is az, hogy a közszférában a vezetői és tisztségviselői illetmények teljesítményarányosabbak és igazságosabbak legyenek.

Matolcsy György megjegyezte: az MNB elnökének keresete a bérplafon bevezetéséig kiugróan magas volt mind hazai, mind nemzetközi viszonylatban, hiszen több mint negyvenszeresét kereste a magyarországi átlagkeresetnek, de többet keresett Magyarország miniszterelnökénél és köztársasági elnökénél is.

A nemzetgazdasági miniszter levelében rámutatott, hogy a jegybank elnöke a bérplafon bevezetéséig kétszer annyit keresett, mint az Egyesült Államok jegybankjának szerepét betöltő Federal Reserve Kormányzótanácsának elnöke.

A nemzetgazdasági miniszter megerősítette, a kormány a jegybanki függetlenséget eddig is és a jövőben is teljes mértékben tiszteletben tartja.

Az Index hírportál 2010. szeptember 7-én írta meg, hogy az Európai Unió Gazdasági és Pénzügyi Főigazgatósága felszólította a magyar kormányt, hogy módosítsa a Simor András fizetéséről rendelkező új törvényt, és a kormánynak egy hónapja van a reagálásra, utána a főigazgatóság kéri az Európai Bizottságot, hogy indítsa el az úgynevezett jogsértési eljárást Magyarország ellen az uniós szerződések megszegéséért.

Az EU Gazdasági és Pénzügyi Főigazgatóságának vezetője október 1-jéig kért választ arról, mit tervez a magyar kormány a Magyar Nemzeti Bank elnöke fizetésének ügyében. Marco Buti főigazgató szerint amennyiben hatályban marad a több uniós hatóság, így a főigazgatóság által is az uniós jogot sértőnek minősített törvény, felkérik az Európai Bizottságot a jogsértési eljárás megindítására.

Címlapról ajánljuk
Megszavazta az Országgyűlés: 12 ezer fuvarozó kap adókedvezményt
dízelár

Megszavazta az Országgyűlés: 12 ezer fuvarozó kap adókedvezményt

Az üzemanyag drágulása miatt 12 ezer közúti fuvarozó kap literenként plusz 25 forint adókedvezményt az államtól az idei év végéig – döntött kedden az Országgyűlés.

Kötelező drog- és alkoholtesztet vezettetne be Magyar Péter az Országgyűlésben – megszólal az elemző

Magyar Péter miniszterelnök arról beszélt a hét elején a parlamentben, hogy itt az ideje kötelező, de előre be nem jelentett drog- és alkoholtesztet bevezetni az Országgyűlésben. Az ülést a Fidesz-páholyból Nagy Attila Tibor politikai elemző is figyelemmel kísérte. Véleménye szerint az elképzelés kissé morbid és megdöbbentő, amely a helyszínről nézve egy hirtelen ötletnek tűnt.
inforadio
ARÉNA
2026.10.13. kedd, 18:00
Turi Attila
a Magyar Művészeti Akadémia elnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×