Infostart.hu
eur:
364.68
usd:
326.4
bux:
142940.29
2026. október 13. kedd Ede, Kálmán

Magatartási kódex szabályozza majd a pénztári tagszervezést is

Év végéig elkészül a Stabilitás Pénztárszövetség Magatartási kódexe, amely többek között a nyugdíjpénztári be- illetve átléptetések körüli esetleges anomáliák visszaszorítására is választ jelenthet - közölte a szervezet a PSZÁF e héten kiadott vezetői körlevelére reagálva.

A szövetség közleménye szerint a magatartási kódexben lefekteti a pénztárak számára az üzletszerzési, valamint az ügyfeleikkel szemben elvárt magatartási szabályokat. A körlevél szerint felügyelet elvárja, hogy a pénztárak kommunikációikban, és marketingtevékenységük során - a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatok tilalmáról szóló törvény rendelkezéseinek megfelelően - érdemi tájékoztatást nyújtsanak a tagoknak. A felügyelet által kiadott vezetői körlevélben foglaltakat is figyelembe veszik majd a kódex megfogalmazása során - közölte Juhász Istvánné, a Stabilitás Pénztárszövetség főtitkára.

A korrekt, átfogó, az előnyökre és hátrányokra egyaránt kitérő tájékoztatás a felügyelet szerint ellentétes lehet a marketingakciók keretében megvalósuló tájékoztatással, mivel utóbbiak lényege, hogy egy-egy szolgáltató, vagy szolgáltatás előnyeit egyoldalúan kiemeljék.

A felügyelet szerint több, az utóbbi időben lezajlott marketingakció esetében megkérdőjelezhető a tájékoztatás korrektsége.

A PSZÁF nem tartja elfogadhatónak, ha a pénztárak rövid távú előnyök kilátásba helyezésével (pénzjutalommal, tárgyjutalommal, nyereménysorsoláson való részvétellel, a csoporttag által nyújtott kedvezményekkel, kapcsolódó kedvezményes szolgáltatásokkal) arra ösztönzik a (potenciális) tagokat, hogy hosszú távú érdekeiket nem kellően figyelembe véve, vagy egyenesen azzal ellentétesen cselekedjenek - áll a körlevélben.

A pénztáraknak a tagszervezés során, és a tagokkal való folyamatos kommunikációban is a teljes körű tájékoztatásra kell törekedniük, ne tárgyjutalom, vagy anyagi előnyök ígéretével bírják rá őket a pénztárba történő belépésre/átlépésre, pénztári befizetésre, a szolgáltatás igénybevételére - szögezi le a felügyelet.

A tagok tudatos pénztárválasztása alapvetően pozitív és értékes eleme a pénztári rendszernek - emelte ki a Stabilitás Pénztárszövetség közleménye. Az átlépés lehetősége azonban a tagok pénztárak közötti gyors fluktuációjában érdekelt közvetítői rendszer kialakulását is elindította, amely a pénztártagokat esetenként a tudatos fogyasztói döntésekkel ellentétes irányba befolyásolja.

A pénztárak tevékenységét önkorlátozó módon szabályozó Magatartási kódex kidolgozása során a szövetség a tagszervező ügynökökkel szemben elvárt magatartási szabályokat is megfogalmaz majd, bízva abban, hogy ezzel megelőzhető lesz, hogy a tagszervező, a jutalék érdekében indokolatlanul átlépésre biztassa a tagokat.

A Stabilitás Pénztárszövetség júniusban maga is figyelmeztetést adott ki, miután a magánnyugdíjpénztárak közötti átlépések száma az elmúlt években folyamatosan emelkedett, és 2009-ben már meghaladta a 200 ezer főt. Elveszíthető a hozamgarancia, ha a pénztártag öt éven belül egynél többször pénztárt, illetve a pénztáron belül portfóliót vált - hívta fel a figyelmet a Stabilitás.

A szövetség az indokolatlan és esetenként etikátlan átléptetések visszaszorítása érdekében azt javasolja, hogy a jogszabályokba kerüljön be a pénztári átlépésekkel kapcsolatos pénzügyi ösztönzőket tiltó szabályozás, hogy az átlépések után jutalék kifizetésére ne kerülhessen sor - jelentette be múlt hónapban a szervezet.

Az átlépésekkel kapcsolatban jelentős számú fogyasztóvédelmi panasz érkezett a felügyelethez, a pénztártagok főként az ügynökök tájékoztatását kifogásolták. Az átléptetési verseny ugyanakkor nem kevés pénzükbe kerül a pénztártagoknak: a nyugdíjpénztáraknál a közvetítői jutalék tavalyi információk szerint 10-15 ezer forint volt attól függően, hogy a pénztártaggal mennyi vagyon "ment át", de már 20 ezer forint feletti összegekről is hallani lehetett.

A tagszervezéssel kapcsolatos ügynöki költségek a PSZÁF honlapján közzétett adatok szerint tavaly megközelítették a 3,2 milliárd forintot, az idei első negyedévben pedig közel 1,1 milliárd forintot tettek ki, miközben a magánnyugdíjpénztári szektor szokásos működési tevékenységének vesztesége az előzetes adatok szerint tavaly 2,56 milliárd forint, az idei első negyedévben pedig 457 millió forint volt.

Címlapról ajánljuk
A lemorzsolódás nem „liberális blabla”, több lehetőség kell a tanároknak – Gloviczki Zoltán az iskolareform lehetőségeiről

A lemorzsolódás nem „liberális blabla”, több lehetőség kell a tanároknak – Gloviczki Zoltán az iskolareform lehetőségeiről

Nahalka István oktatáskutató után újabb szakember fejtette ki véleményét az InfoRádióban a magyar iskolarendszer megújításáról. Az Apor Vilmos Katolikus Főiskola rektora, Gloviczki Zoltán volt helyettes államtitkár, az Oktatási Hivatal korábbi vezetője úgy látja, a túl nagy szabadság és a túlszabályozottság sem viszi előre ezt a területet. Szerinte a legfontosabb az lenne, hogy több lehetőséget kapjanak a helyi közösségek, a tanárok és az iskolák.
inforadio
ARÉNA
2026.10.13. kedd, 18:00
Turi Attila
a Magyar Művészeti Akadémia elnöke
Összeomlott Trump tűzszünete, a Nyugat terve miatt pánikol Moszkva – Háborús híreink kedden

Összeomlott Trump tűzszünete, a Nyugat terve miatt pánikol Moszkva – Háborús híreink kedden

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szerint Ukrajna betartotta a tűzszünetet, ennek ellenére a kezdeményezés az első pillanatban összeomlott – írja az RBK Ukraine. Az államfő kijelentette, hogy az első nap adataiból tisztán látszik, hogy Moszkvának nem szerel a tervei között az amerikaiak által bejelentett tűzszünet betartása, ami világosan jelzi, hogy a Kreml valójában nem érdekelt békében. Az orosz állami hírügynökség, a TASzSz idézte Nyikolaj Patrusev, Vlagyimir Putyin orosz elnök segédtisztjének vészjósló fejtegetését. A befolyásos politikus arról beszélt, hogy szerinte a Nyugat arra készül, hogy lezárják a Balti-tenger bejáratánál a tengerszorosokat, ami rendkívül fontos átjárót jelent az orosz tengeri kereskedelem számára. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×