Infostart.hu
eur:
353.42
usd:
309.02
bux:
143072.29
2026. július 5. vasárnap Emese, Sarolta

Félmillió embernek csak szociális bérlakásra telne

Mintegy félmillióan lehetnek azok, akiknek szükségük lenne bérlakásra - mondta az InfoRádiónak a Habitat for Humanity országigazgatója. Sümeghy György hozzátette: véleményük szerint nemcsak építéssel, hanem a meglévő lakásállomány felújításával, esetleg magánbefektetők bevonásával, nyugati mintára ki kellene építeni a bérlakásrendszert Magyarországon is.

Kreatív megoldásokat kell találni a bérlakás-szektor fejlesztésére, hiszen legalább félmillióan vannak olyanok Magyarországon, akiknek szociális bérlakásra van szükségük - mondta az InfoRádiónak a Habitat for Humanity országigazgatója.

Sümeghy György szerint irreális elvárás arra számítani, hogy néhány éven belül ezrével épülnek majd ilyen új ingatlanok, hiszen erre nincs forrás, ezért érdemes lenne valahogyan a meglévő magánlakás-állományt bevonni e programba, illetve átvenni a nyugat-európai finanszírozásmenedzsment-módszereket.

Nyugaton virágzik a bérlakás-piac, az emberek 20-40 százaléka ilyen ingatlanban lakik, míg Magyarországon ez az arány csupán 8 százalék. Szociális bérlakásban még kevesebben (4 százalék) élne - magyarázta Sümeghy György.

A tapasztalat szerint a magyarok nem szívesen bérelnek lakást, jobb szeretik, ha a saját ingatlanjukban laknak. A Habitat for Humanity országigazgatója szerint ennek oka az, hogy az elmúlt évtizedekben a lakástámogatások döntő többsége a tulajdonszerzést ösztönözte. Ha azonban beindulna egy, a bérlakás-szektort fejlesztő támogatási rendszer, nyilván nagyobb lenne az igény ezekre - vélekedett.

Sümeghy György szerint a feladatot logikusan az önkormányzatoknak kellene felvállalniuk, ehhez azonban ki kellene alakítani egy olyan rendszert, ami érdekeltté teszi őket abban, hogy fenntartsanak ilyen lakásokat. Emellett - nyugati példára - alakulhatnának magán lakásszövetkezetek is - fűzte hozzá.

Hanganyag: Panulin Ildikó

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Sokk az amerikai demokrata körökben: nyomul a radikális baloldal

Sokk az amerikai demokrata körökben: nyomul a radikális baloldal

Az Egyesült Államokban tovább erősödik a Demokrata Párt baloldali szárnya. A coloradói és két másik előválasztásokon több, a pártvezetés által támogatott politikus is vereséget szenvedett, ami az elemzők szerint azt jelzi: a New York-i szocialista polgármester, Zohran Mamdani sikere országos politikai hullámot indított el.

Magyar Péter magányos

Magányosan a hatalom csúcsán – ezzel az elgondolkodtató üzenettel tette közzé legfrissebb személyes fotóját Magyar Péter. A miniszterelnök az Országházban készült felvétel mellé fűzött vallomásában a kormányzati létet kísérő súlyos terhekről, a felelősség némaságáról és a parancsnoki híd magányáról írt.
inforadio
ARÉNA
2026.07.06. hétfő, 18:00
Kovács Erik
a Mathias Corvinus Collegium Klímapolitikai Intézet vezető kutatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×