A portfolio.hu végiggondolta, mi is az MDF javaslata

1. Az alkotmány módosításakor be kell írni egy olyan korlátot, mely 2012-től tudna érvényesülni, és arról szólna, hogy az államadósság nem haladhatná meg a mindenkori bruttó hazai termék (GDP) 60 százalékát.

2. Amennyiben a ráta a 60 százalékos szintet megközelíti, a következő évben kiegyensúlyozott költségvetést kell összeállítani, nettó hitelfelvétel nem történhet.

3. Amikor az államadósság meghaladja a bruttó hazai termék 50-55 százalékát, akkor a kiadásokra egy maximumot kell megállapítani.

Mi következne mindebből? Egyrészt a szabályozásnak köszönhetően véget lehet vetni a ciklusok második felében elinduló osztogatásnak, másrészt a lépéssel minden újabb, költséges ellenőrző szerv közbeiktatása nélkül kordában lehet tartani a kormányok költekezését - mondja az MDF.

Ellentmondások

Rögtön néhány kérdőjel merül fel az emberben a javaslat olvasásakor. Például az, hogy a 60 százalékos limitre vonatkozó "javaslat 2012-től tudna érvényesülni", nyilvánvalóan nem állja meg a helyét, mert akkorra még nagyon messze leszünk ettől, jó esetben is a 70-75 százalékos tartományban. Igaz, az MTI tudósításának némileg ellentmond az MDF honlapjára kitett (nem túl bő lére eresztett) közlemény, mely szerint a javaslat csupán azt segítené elő, hogy "2012-től már csökkenjen az államadósság rátája".

Utóbbi megfogalmazás már pontosabbnak tetszik, csakhogy ezzel is megvan az a gond, hogy egy szó sincs benne arról, pontosan mit is kellene tenni a 60 százalék feletti adósságszintnél. Nem mintha az ez alatti, de veszélyes tartománynak jelölt szakasz esetében megfogalmazott kiadási korlát különösebben konkrét volna, de ott legalább hagyatkozhatunk a fantáziánkra.

Vagyis, ha egy országban emelkedik az adósságráta, akkor az egy ideig (50 százalékig, miért pont eddig?) nem gond, utána jön egy kiadási korlát, amivel meg lehet akadályozni a 60 százalék fölé emelkedést, a felett lenni pedig alkotmányba foglaltan tilos. Ez látszólag szép, de mit is kellene tenni most, hogy 80 százalékon állunk? Találgathatunk, hogy talán a kiadási korlát szigorúbb formája lépne életbe (legalábbis a hivatkozott lengyel minta alapján), de igazából nem tudjuk.

Ráadásul az MDF mindezt úgy adta elő, hogy halvány utalást sem tett arra, hogy tudja: az övéhez hasonló fiskális szabályok már régóta léteznek.Mi ebben az új?

A takarékos állami gazdálkodásról és a költségvetési felelősségről szóló, 2008 végén elfogadott törvény (KF tv.) már tartalmaz adósságszabályt (és azon felül is egy csomó minden mást, például a középtávú költségvetési tervezés kereteit, a Költségvetési Tanács felállítását stb.).

Az pedig eléggé nyilvánvaló, hogy a költségvetésnek egyféle adósságszabály bőven elég, így tehát azt mindenképpen illett volna jelezni, hogy a mostani, újszerűnek beharangozott találmány mellett mi lenne a szerepe a réginek. És hogy mennyivel jobb a mostani javaslat a réginél. A Portfolio meglátása szerint semennyivel.

Csak röviden: a most érvényben lévő szabály szerint a költségvetési egyenleget egy hároméves tervezési ciklus során úgy kell meghatározni, hogy az államadósság reálértékben (tehát nem GDP-arányosan) nem emelkedhet. Emellett a rendszer tartalmaz válságkezelésre szolgáló automatikus stabilizációs lehetőséget (a külső, nem diszkrecionális döntéseken múló tételek romlásának/javulásának lehetőségét), sőt, egy hibakorrekciós mechanizmuson keresztül hosszabb távon is biztosítja a csökkenő pályát. Nem állítjuk, hogy ez a fiskális szabályrendszer tökéletes lenne, de szinte minden elemében sokkal jobb, mint a Bokros Lajos által javasolt egyszerű adósságszabály:

1. Amíg az MDF javaslata (rövidlátón racionális politikust feltételezve) 55 százalékon hagyná stagnálni az államadósságot, addig a mostani rendszer stabilan csökkenő pályát ír elő. Ez a jövőbeli demográfiai kiadási kényszerek (egészségügy, nyugdíjrendszer) mellett stratégiai kérdés, a csökkenő kamatkiadások részben fedezetet nyújthatnának erre.

2. Hiába egyszerű az MDF javaslata, mint a faék, bonyolult problémát nem lehet vele kezelni. Ha ez stabilan magas adósságot eredményezne, akkor a szabály rossz. A mostani szabály a nullához konvergáló államadósságot jelent.

3. Miközben Bokros Lajos javaslata hosszabb távon magasabb adósságot enged, aközben pont akkor, amikor esetleg lazítani kellene (válságok, súlyos recesszió esetén) merevnek bizonyul. Képzeljünk el egy jó nagy gazdasági visszaesést, ami a GDP-arányos adósságmutatót amúgy is feljebb tolja, és hozzá egy életbe lépő merev kiadási plafont 55 százalékos rátánál (ahol ugyebár nagy valószínűséggel középtávon a mutató tartózkodna). Egyrészt jelentős prociklikus hatást - mondjuk úgy: felesleges Bokros-csomagot - generálna válság idején, másrészt (éppen ebből kifolyólag) politikailag fenntarthatatlan a rendszer, így életképtelen. Mint említettük, a mostani szabályozás ennél megengedőbb, egyes számítások szerint például a mostani nagy recesszióban (ha egyéb okok nem akadályoznak, illetve már kiteljesedett volna a rendszer) 2-2,5 százalékpontos lazítást tett volna lehetővé a rendszer.

4. Az egyetlen szimpatikus vonás a javaslatban, a szabály (pontosabban a fentiek alapján valamilyen, de az MDF javaslatánál mindenképpen jobb) adósságszabály alkotmányba foglalása. Ilyen terv a mostani rendszerrel kapcsolatban is élt, de a politika végül megfúrta. Pedig kétségtelen, ez az előzetes kikényszeríthetőség szempontjából szerencsés lenne. (Persze tamáskodni itt is lehetne: a tapasztalatok szerint a fiskális szabályok sikerességében sokkal többet számít a politikai és társadalmi kultúra, mint az alkotmányban való rögzítés ténye.)

Összességében azonban mégis azt mondhatjuk, hogy Bokros Lajos javaslata figyelmen kívül hagyja, hogy van már fiskális szabályrendszerünk, és helyette egy merev, nem hatékony, korszerűtlen adósságszabályt erőltetne bele az alkotmányba. Hát ez nagyon nem hiányzik.