Újabb riasztó jelekről beszélt tájékoztatóján a Fidesz alelnöke, amelyek szerinte azt jelzik, hogy a válság sokkal mélyebben jelenik meg Magyarországon, mint a környező államokban. Varga Mihály elmondta: januárban az egy évvel korábbihoz képest 16 százalékkal esett vissza az építőipari termelés, míg a reálkeresetek 6,9 százalékkal csökkentek.
Az ellenzéki politikus újabb megszorításokról is szólt annak kapcsán, hogy Lendvai Ildikó, az MSZP parlamenti frakcióvezetője a köztelevízió reggeli műsorában kifejtette: a pártvezetés a hétvégi kongresszustól kér felhatalmazást a további válságkezelő lépésekhez, kiadáscsökkentésekhez, szerkezeti reformokhoz, valamint az eddigieken túlmenő pénzügyi átcsoportosításokhoz és elvonásokhoz.
Varga Mihály feltette a kérdést: miket kell még a társadalomnak ettől a kormánytól elviselnie; mit jelent ez a gazdaság és az emberek számára; járnak-e ezek az elképzelések intézménybezárásokkal? Hozzátette: a szocialista képviselőcsoport vezetőjének nyilatkozatából az is kiderült, hogy akár a nyugdíjakhoz is hozzányúlnak majd.
Újságírói kérdésre válaszolva a Fidesz alelnöke közölte: az MSZP-s kisebbségi kormány miatt az ország hitelességi felárat fizet az adósságaiért, így csak Gyurcsány Ferenc kabinetjének távozásával mintegy 3-400 milliárd forintot lehetne megspórolni. A legnagyobb ellenzéki párt ezen kívül a korrupció és a bürokrácia jelentős csökkentésével is egyenként több száz milliárd forintot tudna megtakarítani.
Hanganyag: Németh Zoltán