Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 17. szombat Antal, Antónia

A Pannon felszabadítaná a frekvenciát

A 900 megahertzes frekvenciát szeretné technológiailag szabaddá tenni a Pannon. A cég műszaki vezérigazgatója szerint erre azért lenne szükség, hogy az úgynevezett harmadik generációs adatátviteli lehetőségek segítségével az eddiginél gyorsabb sebességet biztosíthassanak az internetezőknek, a nehezebben elérhető területeken is.

Huszlicska József, a Pannon műszaki vezérigazgató-helyettese az InfoRádióban elmondta: céljuk, hogy a 900 megahertzes frekvencián az eddigiekkel ellentétben ne csak a GSM technológiával továbbíthassák az adatokat, azaz, szabadítsák fel a frekvenciát a hatóságok.

Mint mondta, tudomásuk szerint az Európai Unió célja is ez, de a Pannon azt szeretné, ha Magyarországon még a közösségi szabályozás megszületése előtt felszabadítanák a frekvenciát.

Nyitott kapukat dönget a Pannon

Nyitott kapukat dönget a Pannon a kezdeményezésével - mondta a Nemzeti Hírközlési Hatóság szóvivője. Márton György hozzátette: az uniós törekvés szerint nemcsak a 900, hanem az 1.800 megahertzet is felszabadítanák.

Mint mondta, a szabályozásra 1987-ben azért volt szükség, hogy létrejöjjön Európában egy egységes adatátviteli szolgáltatás, mára azonban a GSM-technológia idejétmúlttá vált.

Hozzátette: az unió tavaly nyár óta dolgozik az irányelv hatályon kívül helyezésén.

Hanganyag: Panulin Ildikó

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
100 éves a Micimackó: bekerült egy kiskutya is a sztoriba

100 éves a Micimackó: bekerült egy kiskutya is a sztoriba

Alan Alexander Milne angol író olyan mesevilágot teremtett az 1926-ban megjelent Micimackó című könyve által, amely még ma is meghatározó a gyermekirodalomban. „Mici” egyébként nem más, mint Karinthy Frigyes testvére, Emília, aki a nyersfordítást végezte – ez is elhangzott a beszélgetésünkben Lovász Andreával, a Móra Kiadó főszerkesztőjével.

Orbán Viktor Miskolcon „egy hosszú szerelmi történetről” beszélt, bejelentést tett a tanárbérről

A digitális polgári körök rendezvényén a közönség kérdéseire válaszolt a pártelnök-miniszterelnök, a Tisza Pártot és a DK-t a háborúfenntartók közé igyekvő pártoknak nevezte, a városiakat pedig kérte, döntsék el, hogy egy nagy ipari beruházást szeretnének, vagy több kisebbet, ezután áll rendelkezésre. Bejelentette, hamarosan 900 ezer forint lesz az átlagos tanárbér, a Benes-dekrétumok miatt joghátrányt szenvedők pedig segítséget kapnak.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
Ukrajna olyan súlyos kihívással néz szembe, amire még nem volt példa - Háborús híreink szombaton

Ukrajna olyan súlyos kihívással néz szembe, amire még nem volt példa - Háborús híreink szombaton

Kijev jelenleg csak a szükséges villamosenergia-mennyiség mintegy feléhez jut hozzá, a városban tömeges fűtés- és áramkimaradások sújtják a lakosságot a rekordhidegben – közölte Vitalij Klicsko főpolgármester. Oroszország a múlt héten példátlan bombázással sújtotta Ukrajnát, közel 1100 drónnal, 890 irányított bombával és több mint 50 rakétával támadtak a brutális hidegben. Putyin és Borisz Jelcin korábbi tanácsadója, Szergej Karaganov kijelentette: ha Oroszország közel kerülne az ukrajnai vereséghez, az azt is magával vonhatja, hogy Moszkva nukleáris fegyvereket vet be. Volodimir Zelenszkij ukrán elnök cáfolta Trump korábbi kijelentését: "Ukrajna sosem volt és sosem lesz akadálya a békének". Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború fejleményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×