Erdei Tamás elmondta: nem tudott ellenállni a felkérésnek, és szeretné, ha az üzletszerű gondolkodás - amelyet bankvezetőként elsajátított - megjelenne az ÁPV Zrt. irányításában.
A Bankszövetség elnöke közölte: a mostani kinevezése csak az év végéig szól, de el tudja képzelni, hogy a szervezeti átalakítás után is lesz feladata az állami vagyon kezelésével kapcsolatban.
Az ÁPV Zrt. június 30. óta a privatizációs törvény alapján működik, mivel az állami vagyonról szóló törvényt, amely július közepén lépett volna hatályba, a köztársasági elnök visszaküldte az Országgyűlésnek. Sólyom László azt kifogásolta, hogy a Nemzeti Vagyongazdálkodási Tanács tagjai hat évre kapnának megbízatást.
A kormány tervei szerint januártól az ÁPV, a Kincstári Vagyoni Igazgatóság és a Nemzeti Földalap összevonásával létrejövő Nemzeti Vagyonkezelő kezdi meg működését.
Az MKB bank elnök-vezérigazgatója megjegyezte: átgondolná, ha felkérést kapna a Nemzeti Vagyonkezelő munkájában való részvételre.
Erdei Tamás úgy véli: az állami vagyon kezelését nem csak privatizációval, hanem üzletszerű gondolkodással lehet javítani.
Hanganyag: Kaputa Júlia