Infostart.hu
eur:
365.18
usd:
320.68
bux:
151616.22
2026. szeptember 25. péntek Eufrozina, Kende

Elkerülhető a hitelbírálati díj?

Ha valaki hitelért folyamodik egy bankhoz, és azt visszautasítják, a pénzintézet nem köteles döntését indokolni. A hitelbírálati díjat - ha az adott hitelnél van ilyen - viszont ebben az esetben is ki kell fizetni. A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete azonban tudja a megoldást.

A szervezet szóvivője az InfoRádióban elmondta: azt javasolják, hogy a bankok a hitelkérelem kapcsán az alapvető döntésüket, azaz azt, hogy az ügyfél hitelképes-e vagy sem, hozzák meg ingyenesen, vagy minimális díj ellenében.

Minder István elmondta azt is, hogy a bankok ugyan nem kötelesek az ügyfeleik tudomására hozni azt, hogy milyen szempontok alapján támogatnak vagy utasítanak el egy hitelkérelmet, de - mint mondta - következtetni lehet a szempontokra abból, hogy a pénzintézet milyen dokumentumokat kért be a kérelmezőtől.

Õ is úgy vélte, hogy bár törvényes eljárás, ha egy ügyféltől viszonylag magas hitelbírálati díjat kérnek, majd elutasítják a kérelmét úgy, hogy ezt még csak meg sem indokolják, fogyasztóvédelmi szempontból ez mégis kifogásolható.

Hozzátette: szerencsére nem minden hitelhez számolnak fel bírálati díjat, például számos deviza alapú lakáshitelnél ez semmilyen költséggel nem jár.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Pogátsa Zoltán: emelkedik a világ országainak eladósodottsága, de nem ez az igazi baj

A Nemzetközi Valutaalap jelentése szerint a globális bruttó államadósság 2025-ben már a világ GDP-jének csaknem 94 százalékára emelkedett, és a jelenlegi folyamatok fennmaradása esetén 2029-re eléri a globális GDP 100 százalékát. A szervezet szerint a kormányok továbbra is túl lassan mérséklik a költségvetési hiányokat, miközben a magas kamatok és a közel-keleti konfliktusok tovább növelik a kockázatokat. A globális gazdasági folyamatokról és a magyar államadósság helyzetéről Pogátsa Zoltán közgazdász beszélt az InfoRádióban.
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×