Infostart.hu
eur:
361.58
usd:
315.37
bux:
152996.63
2026. szeptember 21. hétfő Máté, Mirella

Gyurcsány és Kóka is jelen lesz Davosban

Szerdán kezdődik a svájci Davosban a világgazdasági fórum, amelynek idei fő témái az energiabiztonság és a klímaváltozás.

A graubündeni kanton tizenegyezres lélekszámú kisvárosa minden januárban néhány napra a világ fővárosává lép elő, olyan nagy számban érkeznek ide politikai és gazdasági vezetők.

Az idén oda látogató üzletemberek cégei becslések szerint tízezer milliárd dollárnyi összesített éves forgalmat, másképpen mérve a világ éves GDP-jének egynegyedét képviselik.

A nyitó beszédet Angela Merkel német kancellár mondja majd, kettős minőségben, hiszen az év első felében Németország az Európai Unió, az év egészében pedig a G8-ak soros elnöke.

Az ellentmondásos nézeteiről ismert amerikai politológus, Samuel Huntington szerint a davosi fórum a világ szinte összes gazdasági, politikai és nem utolsósorban katonai hatalmát koncentrálja néhány napra.

Éppen ezért menetrend szerint idén is több száz globalizáció ellenes tüntető érkezésére is felkészültek a svájci kisvárosban, amely körül 46 kilométeres körzetben lezárják a légteret a hét végéig.

Több éves távollét után Gyurcsány Ferenc miniszterelnök és Kóka János gazdasági miniszter személyében magyar résztvevői is lesznek a fórumnak.

A davosi találkozóval egy időben, annak mintegy ellenpólusaként Kenya fővárosában, Nairobiban tart még a Szociális Világfórum, amelyen idén többek között sok szó esett arról a Kubában elindított írástudatlanság elleni kampányról, amelyet sikere miatt már 68 országban alkalmaznak.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Donald Tusk: Moszkva drónokkal és más fegyverekkel tesztelheti a NATO reakcióját a támadásra

Donald Tusk: Moszkva drónokkal és más fegyverekkel tesztelheti a NATO reakcióját a támadásra

A lengyel kormányfő szerint Moszkva rövid időn belül drónokkal vagy rakétákkal tesztelheti, mit lép a NATO, ha ilyen fegyverek hatolnak be a területére. Donald Tusk ezt hírszerzési forrásokra alapozta, és ebben támogatta Emmanuel Macron francia elnök is. A felek közben súlyos csapásokat mértek egymásra a hétvégén. A balti államok vezetői ugyanakkor figyelmeztettek a megnyilatkozásokkal kapcsolatban.

Kiss Norbert: Kimi Antonelli nagyon érzi az új szabályrendszert, ő az idei Forma–1 ura

A brit George Russell szinte már csak a matematikában bízhat csapattársa, az éllovas olasz Kimi Antonelli ellen – mondta a Forma–1-es szezon végső esélyeiről Kiss Norbert szakkommentátor, egyébként pedig hétszeres Európa-bajnok kamionos az InfoRádió Aréna című műsorában. A magyar versenyző már a hétvégén Franciaországban megszerezheti nyolcadik Eb-címét, erről is beszélt.
inforadio
ARÉNA
2026.09.22. kedd, 18:00
Bauer Bence
a Magyar–Német Intézet az Európai Együttműködésért igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
2026. szeptember 21. 13:55
×
×