Infostart.hu
eur:
386.91
usd:
330.31
bux:
110405.74
2025. december 21. vasárnap Tamás

A 2006-os év legnagyobb nyertesei

Megjelent a HVG TOP 500-as kiadványa, amelyben a 2005-ben legnagyobb árbevételű hazai cégek listáját továbbra is a MOL vezeti. Az egyik nyertes a Nokia komáromi gyára, amely az előző évi negyedik helye után most dobogós lett. A legjobb ötvenbe kerüléshez legkevesebb 100 milliárd forintos árbevétel kellett.

A tíz legnagyobb árbevételű cég között négy energiaipari és három elektronikai vállalat található, az autógyártást csak az Audi képviseli, az viszont őrzi második helyét, több mint ezer milliárd forintos árbevételével.

Az első tízbe csupán egyetlen kiskereskedelmi cég jutott be, a Tesco, amelynek közel 425 milliárdos eladásai a nyolcadik helyre voltak elegendőek.

A gazdaság fejlődését jelzi, hogy az ötven legnagyobb árbevételű cég közül csupán négynek csökkentek az eladásai 2004-ről 2005-re. Ezek közül a legnagyobb, 55 százalékos bukást a Flextronics produkálta, amelynek árbevétele 363 milliárd forintra zuhant.

A listavezető MOL 2005-ös árbevétele 2455 milliárd forint volt, de a tizedik helyezéshez - amely egyébként a szintén energiaipari E.ON-é - csaknem négyszáz milliárd forintot kellett felmutatni.

Még az ötvenedik helyhez is 100 milliárd kellett

Kétszáz milliárd feletti árbevétel nagyjából az első húsz hely valamelyikére volt elegendő, a huszadik helytől lefelé viszont már nagyon szoros a mezőny, hiszen innen az ötvenedik helyig mindegyik cég árbevétele 100 és 200 milliárd között van.

Nem csoda, hogy itt módusoltak leginkább a helyezések is: a Magyar Posta például 12 helyet esett vissza és már csak a 38., a New York-i tőzsdén jegyzett Jabil Circuits elektronikai cég viszont 22 helyet ugrott előre a 2004-es 49. helyéről.

A felsorolásban azért nem szerepel egyetlen bank sem, mert azok az ilyen és hasonló toplistákon mindig külön szerepelnek.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Leszúrni a tűzijátékpálcát? Soha! – Életmentő tanácsok durrogtatás előtt

Leszúrni a tűzijátékpálcát? Soha! – Életmentő tanácsok durrogtatás előtt

A szilveszteri tűzijátékozásnak számos veszélye lehet, ezért fontos, hogy mindenki alaposan olvassa el a használati utasításokat és csak engedéllyel rendelkező árusoktól vásároljon ilyen eszközöket – hangsúlyozta Luterán György, a Pirotechnikusok Érdekvédelmi Szövetségének elnökségi tagja. A szabályok szigorúak, területileg is.

Minden bizonytalan Vlagyimir Putyin körül, csak találgatnak a hírszerzők

Belső hírszerzési források és kormányzati tisztségviselők között nincs egyetértés Oroszország távlati katonai céljait illetően. Míg egyes jelentések szerint Vlagyimir Putyin továbbra is igényt tart egész Ukrajnára, addig a hírszerzési igazgató szerint Moszkva elkerülné a közvetlen konfliktust Európával.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.12.22. hétfő, 18:00
Vecsei Miklós
felzárkóztatásért felelős miniszterelnöki biztos, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat alelnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×