eur:
393.77
usd:
364.71
bux:
0
2024. március 29. péntek Auguszta

Csak 250 forintot ér majd egy euró?

Nem fundamentális oka van a forintárfolyam erősödésének, éppen ezért egy technikai korrekcióra lehet számítani, és év végére valószínűleg újra 260 forintnál többet kell majd adni egy euróért - mondta az InfoRádiónak a Takarékbank elemzője. Suppan Gergely szerint azonban rövidtávon a forint még tovább, akár 255 forint tájékára is erősödhet az euróval szemben.

A dollárral szemben könnyebb megmagyarázni a forint erősödését, mivel az árfolyam egyrészt függ attól, milyen erős az euróval szemben a forint, másrészt pedig az euró-dollár keresztárfolyamtól. Az, hogy a dollárt szerdán már 200 forint alatt jegyezték, egyrészt a forint, másrészt az euró erősödésének köszönhető - mutatott rá a Takarékbank elemzője.

A szakember szerint a forint október eleje óta tartó látványos erősödése egy hosszabb folyamatra tett pontot. A forint ellen ugyanis elég jelentős támadásokat, spekulatív pozíciókat építettek ki a külföldi befektetők még június folyamán, és ezeket a pozíciókat zárták le októberben.

Akkorra ugyanis egyrészt már elég magasak voltak a magyarországi kamatlábak ahhoz, hogy ezeket a pozíciókat finanszírozni tudják, másrészt pedig minimálisra csökkent egy esetleges forintválság veszélye, mivel elmúltak a politikai kockázatok, és a kormány benyújtotta a költségvetést, ami első látszatra könnyen teljesíthető lesz - tette hozzá Suppan Gergely.

Az elemző szerint még egy rövid ideig kitarthat az erősödés, mivel egész Kelet-Európában elég optimisták a befektetők. A következő napokban 255-254-re erősödhet a forint az euróval szemben, de technikai alapon akár a 250-ig is elmehet, bár ezt Suppan Gergely nem tartja valószínűnek.

Amint azonban kifullad ez a folyamat, könnyen elképzelhető, hogy újra 260 fölé kerülhet a forint az euróval szemben. Egyre többen várnak korrekciót, mivel az elmúlt időszakban bekövetkezett forinterősödésnek nem a fundamentális okai voltak - mondta a Takarékbank elemzője.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Fábián László: nem elérhetetlen cél a kétszáz fős magyar csapat a párizsi olimpián

Fábián László: nem elérhetetlen cél a kétszáz fős magyar csapat a párizsi olimpián

A jelenlegi világranglista-helyezések alapján több mint húsz sportágban lehetnek érdekeltek a magyarok a nyári ötkarikás játékokon – mondta az InfoRádióban a Magyar Olimpiai Bizottság főtitkára. Fábián László beszélt a hazai rendezésű kvalifikációs versenyek, köztük az április 25-én kezdődő szegedi evezős Európa-bajnokság jelentőségéről is.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×