Infostart.hu
eur:
385.19
usd:
328.11
bux:
109607.58
2025. december 14. vasárnap Szilárda

Az alacsony infláció jótékony hatással lehet a befektetésekre

Csaba László közgazdász szerint várhatóan jövőre is folytatódik az a trend, hogy a Magyarországon már megtelepedett cégek újabb beruházásokat hajtanak végre.

Az egyetemi tanár az InfoRádió Aréna című műsorában azt mondta, hogy az alacsony infláció is jótékonyan hat a befektetésekre.

Csaba László ugyanakkor úgy vélekedett, hogy megalapozatlanok azok a remények, amelyek szerint a gazdasági növekedés gyorsulni fog, miközben az államháztartási hiány nem csökken.

Elkerülhetetlen a magyar gazdaság növekedésének lassulása. Meglehetősen „csehül áll” a fő európai partnerek – Franciaország, Németország és Olaszország – gazdasága is, így azok sem húzzák majd magukkal a magyart – tette hozzá.

A közgazdász szerint a dollár erősödésével arra kell számítani, hogy a jövőben nem lesz olcsóbb az olaj.

Ez árfelhajtó tényező. Van tehát egyfajta inflációs bizonytalanság a magyar gazdaságban – mondta.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Orbán Viktor: hiába az adventi időszak, a politikában nincs elcsendesedés

Orbán Viktor szerint a gyermekvédelemben nincs alku. A miniszterelnök a Karmelita Kolostorban adott egyórás interjút Lentulai Krisztiánnak. A kormányfő szerint Amerika békét, Európa háborút akar, és kulcsfontosságú Magyarország mozgástere a 2026-os választáson. A teljes interjút a Mandiner YouTube-csatornáján tették közzé.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.12.15. hétfő, 18:00
Mészáros Andor
az Eötvös Loránd Tudományegyetem BTK Történeti Intézetének docense
Európai békecsúcs közeleg, hatalmas áldozatot hozna Ukrajna – Háborús híreink vasárnap

Európai békecsúcs közeleg, hatalmas áldozatot hozna Ukrajna – Háborús híreink vasárnap

Hétfőn Steve Witkoff amerikai különmegbízott európai vezetőkkel és Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel találkozik, hogy egy tűzszünet lehetőségéről egyeztessenek. Úgy tűnik, hogy az amerikai közvetítők Moszkva után ismét Kijev felé fordulnak, hogy közelítsék a felek álláspontjait. A berlini tárgyalások előtt eközben Volodimir Zelenszkij ukrán elnök bejelentette, hogy országa kész lemondani a NATO-tagságról nyugati biztonsági garanciákért cserébe, teljesítve ezzel az oroszok egyik legfőbb követelését.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×