Infostart.hu
eur:
359.29
usd:
310.09
bux:
130632.44
2026. május 21. csütörtök Konstantin
airbnb utazás nyaralás apartman lakberendezés nyaraló
Nyitókép: Pixabay

Visszatértek a magyar utazók

A nyár első hónapjai Magyarországon is a turisztikai piac élénkülését hozták, amelyet a keresleti és közlekedési adatok egyaránt alátámasztanak. A szezon erős kezdete nemcsak a vidéki üdülőövezetek, hanem Budapest szállás- és közlekedési piacának kilátásait is javította, megalapozva a főszezon árképzését.

A Központi Statisztikai Hivatal júniusi gyorsjelentése szerint 1,9 millió vendég összesen 4,4 millió vendégéjszakát töltött el az ország szálláshelyein, ami 5,1 százalékos növekedést jelent az előző év azonos hónapjához képest. A bővülés mind a belföldi, mind a nemzetközi szegmensben megfigyelhető volt, amit a pünkösd júniusi időzítése is támogatott. A kereslet erős alapot biztosított a júliusi–augusztusi csúcsszezon árazási lehetőségeihez, különösen a fővárosi és balatoni régiókban.

A főváros kapuja, a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér szintén erős féléves teljesítményt jelentett. A Budapest Airport az első hat hónapban több mint 9 millió utast kezelt, amelyből júniusban önmagában 1,7 millió fő fordult meg. A repülőtér nemcsak az utasforgalomban, hanem a légi áruszállításban is rekordot könyvelhetett el. Ez a városi turizmus számára közvetlenül magasabb szállodai kihasználtságot és szobaár-erőt jelent, hiszen a nemzetközi beutazások továbbra is meghatározó hajtóerejei Budapest turisztikai piacának.

A belföldi mobilitásban a MÁV szezonális menetrendváltása adott plusz lendületet. Június 21-én életbe lépett a balatoni nyári menetrend, amely sűrített járatokat és többletkapacitást biztosít a tó körüli vonalakon. Az intézkedés célja a közúti forgalom enyhítése és a legfontosabb hazai üdülőkörzet jobb elérhetősége. A vasút így nemcsak közlekedési alternatívát kínál, hanem árérzékeny utazók számára is elérhetőbbé teszi a régiót.

A júniusi adatok világosan jelzik, hogy a magyar turizmus belépett a tartós élénkülés szakaszába. A nyár nemcsak több vendéget, hanem erősebb közlekedési és szállásipari teljesítményt is hozott, megerősítve a piac stabilitását.

A cikk szerzője Sebestyén Géza, az MCC Gazdaságpolitikai Műhelyének vezetője, a BCE egyetemi docense

Címlapról ajánljuk
Hatalmasat drágulhat a taxizás
Budapest

Hatalmasat drágulhat a taxizás

Jövő pénteken dönthet a Fővárosi Közgyűlés, a városvezetés elfogadta és beterjeszti a taxisok 27 százalékos tarifaemelési javaslatát; nem fenyegeti csőd a fővárost, de az új kormánnyal mihamarabb szeretnének megállapodni a szolidaritási hozzájárulás és a fejlesztési források ügyében is – mindezt Kiss Ambrus, a Főpolgármesteri Hivatal főigazgatója mondta egy csütörtöki háttérbeszélgetésen.

Hack Péter szerint az alaptörvény-módosítási tervek alkotmányellenesek, de az Alkotmánybíróság nem tudja megállítani őket

Hack Péter jogtudós alkotmányellenesnek tartja azt a tiszás alaptörvény-módosítási tervet, amely megakadályozná, hogy Orbán Viktor valaha is miniszterelnök lehessen még egyszer.
inforadio
ARÉNA
2026.05.21. csütörtök, 18:00
Bán Teodóra
a Margitszigeti Színház ügyvezető igazgatója
Tisza-kormány: miközben Magyar Péter Bécsben tárgyal, itthon kiesett egy nagy csontváz a szekrényből

Tisza-kormány: miközben Magyar Péter Bécsben tárgyal, itthon kiesett egy nagy csontváz a szekrényből

Magyar Péter ma Bécsben folytatja diplomáciai körútját, miután tegnap Lengyelországban Donald Tusk miniszterelnökkel és több magas rangú tisztviselővel tárgyalt. A bécsi sajtótájékoztatón Magyar Péter jelezte: a különadók felülvizsgálatát tervezik, de ezek kivezetésének még nincs itt az ideje, előbb új költségvetésre és tisztánlátásra van szükség. Hétfőn közös munkacsoport indul az azbesztszennyezés ügyében, a két kormány pedig akár már szeptemberben közös kormányülést tarthat Gödöllőn. Itthon sem állt meg a politikai nagyüzem: az átadás-átvételi dokumentumok alapján 285,6 milliárd forintos csontváz került elő három nagy állami projektnél, miközben Bóna Szabolcs agrárminiszter az ukrán agrárimport tilalmának gyors visszaállítását ígérte. A kormányzati lépések legfontosabb csütörtöki fejleményeit percről percre követjük.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×