Infostart.hu
eur:
363.64
usd:
323.74
bux:
145471.12
2026. október 16. péntek Gál
Nyitókép: Pixabay

Pénzt kérne a Google a keresésért

A felvetés ugyan a mesterséges intelligencia-alapú szolgáltatásokra vonatkozik, de mindenképpen újdonság, hogy a keresőmotor egy szolgáltatása fizetőssé válna.

Belsős információk szerint az amerikai Google technológiai óriás vezetése azt fontolgatja, hogy a nemrég bevezetett generatív mesterséges intelligenciák magas költségei miatt fizetőssé tenné a keresőmotorjának egyes funkcióit - írja a Financial Times értesülése alapján a VG.hu. Hozzáteszik, a prémiumdíjakkal nem csupán a vállalat, hanem akár a teljes internet működése is átalakulhat.

Az előfizetői rendszer például a Gmailben és a Docsban már elérhető, Gemini névre hallgató MI-asszisztenst, vagyis a mesterséges intelligenciát alkalmazó funkciókat érintené. Mint írják, ez lenne az első alkalom, hogy a Google fizetési kapu mögé helyezné egyik alapvető termékét.

A hagyományos keresés továbbra is ingyenes maradna, a hirdetések pedig megjelennének a prémium felhasználók számára is.

Döntés ugyan még nem született az átalakításról, a javaslat mégis rávilágít azokra a problémákra, amelyekkel a Google és anyavállalata, az Alphabet a közelmúltban szembekerült - írja a lap. A tech-óriás hosszú éveken keresztül ingyenes szolgáltatásokat kínált, amiket a reklámbevételekből finanszírozott. Az ágazat szakértői és a legújabb adatok szerint viszont a hirdetéspiac elkezdett lelassulni, ez pedig kihívások elé állítja a Google-t és más szolgáltatókat.

A Google kissé lemaradt a mesterséges intelligenciák keltette versenyben, egyelőre csak reagálni igyekezett például az OpenAI által elindított ChatGPT jelentette versenyfenyegetésre. A vállalat tavaly májusban kezdte el tesztelni a mesterséges intelligenciával működő keresőszolgáltatás kísérleti változatát, amely részletesebb válaszokat ad a lekérdezésekre, miközben továbbra is további információkhoz és hirdetésekhez vezető linkeket mutat a felhasználóknak. A kísérleti funkciókat azonban csak lassan illesztette be a fő keresőmotorjába.

Ám az ilyen szolgáltatások költségesebbek, mint a hagyományos keresési funkciók, ugyanis a generatív MI lényegesen nagyobb számítási erőforrásokat igényel. A Google eddig csak kevés felhasználónak, köztük a Google One előfizetőinek biztosított hozzáférést.

Ám az MI bevezetése nem jelent automatikusan pénzügyi sikert is.

A Microsoft, amely kiterjedt partnerségben áll az OpenAI-val, több mint egy évvel ezelőtt elindította a továbbfejlesztett GPT-alapú keresést és a Copilot nevű chatbotját a Bing keresőmotorjában. Az új AI-funkciók azonban eddig nem sokat segítettek a Bing piaci részesedésének növelésében, amely messze elmarad a Google mögött.

Elemzők szerint a vállalat hirdetési üzletága láthatja kárát, ha a keresőmotor teljesebb, mesterséges intelligencia által generált válaszokat ad, és így a felhasználóknak már nem szükséges a hirdetők weboldalaira kattintaniuk. Sok online kiadó, amely a vállalattól függ az internetes forgalomban, már korábban is arra figyelmeztetett, hogy kevesebb felhasználó fogja látogatni az oldalaikat, ha a Google mesterséges intelligenciával működő keresője a weboldalaikról kivonja az információkat, és közvetlenül elérhetővé teszi azokat a keresőknek.

A Google nemrégiben megjelent prémium csomagja, a Google One sem aratott osztatlan sikert, hiába érhető el benne egy csomó Gemini által működtetett alkalmazás.

Mint írja a lap, az egyelőre nem tisztázott, hogy a Google hogyan vezetné be az MI-alapú keresést a fizetős szolgáltatásokba, amiket különböző árfekvésekben kínálnának, vagy hogy mikorra készülne el a végleges változtatás. A fejlesztők viszont úgy látják, esélyes, hogy a Google a legsikeresebb elemeket egyszerűen beépíti a fő, ingyenes keresőmotorba.

A vállalat azt leszögezte, hogy a legkevésbé sincs tervben reklámmentes keresési élmény, nem dolgozik és nem is gondolkodik ilyesmin. Viszont folytatja az új, prémium funkciók és szolgáltatások fejlesztését, hogy tovább bővíthesse az előfizetéses kínálatát.

A Google kijelentette: "A keresőmotorunk evolúciója soha nem áll meg, hogy lépést tartsunk a felhasználóink igényeivel. Az MI bevezetése csak a legújabb kísérletünk arra, hogy termékünk piacvezető maradjon és minden igényt kielégítsen."

Címlapról ajánljuk
Magyar Péter értékelte a csúcsot: „volt minden, vétófenyegetés, kiabálás”, de elégedett

Magyar Péter értékelte a csúcsot: „volt minden, vétófenyegetés, kiabálás”, de elégedett

Elégedettségét fejezte ki Magyar Péter miniszterelnök pénteken Brüsszelben, mert – a közösségi oldalán megosztott videóüzenete szerint – az uniós csúcstalálkozó két napja alatt „minden, a hazánk szempontjából fontos ügyben sikert értünk el”, minden fontos kérdésben győzött a magyar érdek.

Csizmazia Gábor: már Joe Biden sem engedte az orosz olajfinomítók elleni ukrán támadásokat

Az amerikai energiapiac alakulását közvetlen és közvetett tényezők is befolyásolják, Donald Trump pedig elsősorban az utóbbiakra próbálhat hatni – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos munkatársa. Csizmazia Gábor arról is beszélt, hogy az utóbbi időszakban ukrán források a Starlink-rendszer hozzáférésének korlátozására panaszkodtak bizonyos katonai alkalmazások esetében.
inforadio
ARÉNA
2026.10.19. hétfő, 18:00
Zalai Csaba
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára, az Európa-tanulmányok Tanszék oktatója
Egyre csúnyábban néz ki, ami az amerikai tőzsdéken történik

Egyre csúnyábban néz ki, ami az amerikai tőzsdéken történik

Visszatértek a vevők az ázsiai tőzsdékre a csütörtöki technológiai eladási hullám után, újra emelkedtek a chipgyártók részvényei. A dél-koreai Kospi 3,3 százalékot emelkedett az előző napi közel 8 százalékos zuhanás után, a japán Nikkei 1,7 százalékot erősödött. A vártnál magasabb amerikai infláció és az erős fogyasztás miatt a befektetők arra számítanak, hogy jöhet az újabb Fed szigorítás, a figyelem az októberi kamatemelés helyett egyre inkább decemberre terelődik. Az európai kereskedésnek támaszt adott az ázsiai felpattanás, enyhe pluszban vannak a tőzsdék. Indonézia kimaradt a javuló hangulatból, a jakartai tőzsde több mint 11 százalékot zuhant az MSCI által javasolt piaci átsorolás hírére. Az Egyesült Államokban viszont újra itt a chip-para, ami lerántotta az indexeket a kereskedés elején. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×