Infostart.hu
eur:
393.39
usd:
340.56
bux:
122107.32
2026. március 20. péntek Klaudia
Stég a Wolfgangsee partján Sankt Wolfgang osztrák üdülőfaluban 2020. július 30-án. Ausztriában harmadik napja meghaladja a százat az egy nap alatt diagnosztizált új koronavírus-fertőzöttek száma. Sankt Wolfgangban több mint 60 ember koronavírus-tesztje lett pozitív az elmúlt 24 órában.
Nyitókép: MTI/EPA/Christian Bruna

Van egy változás, amiről nagyon sok horgász nem tud

A stéghasználattal kapcsolatos.

Sokakat érintő kérdést tisztázott a Ráckevei Dunaági Horgász Szövetség által kiadott Új Duna-ági Híradó, mégpedig azt, hogy az üresen hagyott stégeket használhatják-e a vándorhorgászok - vette észre a Pecaverzum. A téma azért merülhet fel kérdésként, mert sokak fejében "élhet" még egy korábbi szabályozás, amelyet azonban már megváltoztattak.

2007-ig ugyanis érvényben volt az Országos Vízügyi Hivatalnak (OVH) egy 1985-ös rendelete, amely szerint közterületről megközelíthető víziállás csak korlátozottan magánhasználatú lehet. A jogszabály nem mondta ki, de ebből következett, hogy a tulajdonos távollétében bárki használhatta. 2007-ben az Alkotmánybíróság azonban hatályon kívül helyezte ezt az előírást.

Az Európai Unió Alapjogi Chartájának 17. cikke kimondja, hogy "a tulajdon használatát az általános érdek által szükségessé tett mértékben törvénnyel lehet szabályozni".

"Uniós jogharmonizáció okán ez itthon is érvényes, és vonatkozik ez a tulajdonos kizárólagos használatának jogára is. Ma nincs olyan jogszabály, ami idegen horgásznak jogot adna más stégének használatára" - vonták le a következtetést.

A stégügyben illetékes Közép-Dunavölgyi Vízügyi Igazgatóság (Kdvvizig) egyébként tiltja a víziállások lezárását, azonban ezt nem a közösségi használat érdekében teszi, hanem azért, hogy a szolgálatot teljesítő szervek (mentők, rendőrség, tűzoltók, vízügy, halőri szolgálat) megközelíthessék a vizet.

A jogi értelmezés szerint tehát a stég mint közterületen lévő magántulajdonú ingóság ugyanúgy nem használható idegenek által, mint például egy parkolóban álló autó.

Viszont az összeállítás szerint kívánatos lenne, ha a tulajdonosok a vándorhorgászok rendelkezésére bocsátanák a nem használt stégjeiket akár ingyen, akár bérleti díjért, akár kisebb karbantartási munkák fejében. Vannak már ilyen kezdeményezések, lehetne ezekből több is - írták.

(A nyitókép illusztráció.)

Címlapról ajánljuk
Orbán Viktor: a nemzeti összefogás az egyetlen erő, ami képes megvédeni a magyarok pénzét

Orbán Viktor: a nemzeti összefogás az egyetlen erő, ami képes megvédeni a magyarok pénzét

Újítsuk meg a háborúellenes szövetségesünket – fogalmazott Orbán Viktor az országjárása szentendrei állomásán péntek este. A miniszterelnök kiemelte, minden magyarnak tudnia kell: vagy kiállunk a magunk érdeke mellett és nemzeti kormányt választunk, vagy egy ukránbarát kormány odaadja a magyarok pénzét Kijevnek és megszünteti a rezsicsökkentést.

Titkos sejtek, az iráni rezsim rendszerének alappillérei ellen vív keserves harcot Izrael

Az iráni konfliktus részeként az izraeli légierő újabban az iráni félkatonai szervezet, a Baszidzs utcai ellenőrzőpontjait is támadja. E szervezet tagjai civil ruhában, arctalanul cselekszenek, az irániak pedig a bőrükön érzik a szervezet brutalitását, ezért sokan elégedetlenek. Az iráni rezsim „szemeit és füleit” is igyekszik most Izrael meggyengíteni, de a cél elérése igencsak nehézkes.
inforadio
ARÉNA
2026.03.23. hétfő, 18:00
Varju László
a Demokratikus Koalíció országgyűlési képviselője, a párt képviselőjelöltje
Esés a tőzsdéken, ütik az aranyat, ezüstöt, szárnyal az olaj

Esés a tőzsdéken, ütik az aranyat, ezüstöt, szárnyal az olaj

A tőzsdei hangulatot alapvetően továbbra is a közel-keleti háború és ezen keresztül az energiasokk mozgatja, a befektetők azt árazzák, hogy az iráni konfliktus nyomán megugró olajárak ismét felhajthatják az inflációt, ronthatják a növekedési kilátásokat és szűkíthetik a jegybankok mozgásterét. A hangulatot kezdetben javította, hogy az olajár visszább húzódott, miután az Egyesült Államok és szövetségesei a hormuzi szállítások biztosításán és a kínálati nyomás enyhítésére tett lépésekről számoltak be, de később újra emelkedni kezdett az olajár, ami a részvénypiacokra is nyomást helyezett. Az európai tőzsdék a tegnapi esésből kezdetben felpattantak, de a nyitástól távolodva szép lassan elolvadt az emelkedés, majd délután lefordultak a vezető indexek, párhuzamosan a tengerentúli tőzsdéken látott eséssel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×