Infostart.hu
eur:
388.61
usd:
329.93
bux:
110890.99
2025. december 23. kedd Viktória
Süllő (Sander lucioperca) a poroszlói Tisza-tavi Ökocentrum akváriumában 2020. január 2-án. A süllő kapta a legtöbb szavazatot a Magyar Haltani Társaság által hagyományosan meghirdetett és szilveszter éjjel lezárult év hala közönségszavazáson.
Nyitókép: MTI/Komka Péter

Mesterséges süllőfészkeket telepítettek a Dunába

A Komárom-Esztergom Megyei Horgászegyesületek Szövetsége így segítené a ragadozó állományának szaporodását.

Zoltai Dániel, a szövetség elnöke közölte: a programot tavaly 20 fészekkel kezdték el, majd a kedvező tapasztalatok után döntöttek a bővítésről. Az ívásra alkalmas szerkezeteket saját kezűleg készítették.

A neszmélyi Duna-ágban, illetve a dunaalmási öbölben elhelyezett, több csoportban lerakott fészkeket bójákkal jelölték meg, és felirattal is figyelmeztetik a horgászokat, hogy a környéken óvatosan közlekedjenek, illetve óvják a szerkezetek épségét.

A szövetség elnöke kiemelte, legfontosabb célkitűzéseik között szerepel, hogy megőrizzék vizeink élővilágának sokszínűségét, a fajok változatosságát.

A horgászat társadalmi elismertségének, valamint a megnövekedett állami támogatásnak és az egyre kedvezőbb törvényi szabályozásnak köszönhetően jut forrás a vizes élőhelyek és a környezet védelmére.

Természetes körülmények között a Dunában lerakott ikráknak csak kis részéből lesz kifejlett hal, mert a hajóforgalom és a rárakódott üledék miatt a fészket belepheti az iszap, különféle szennyeződésektől megromolhat, a lerakott ikrákat más halak is elfogyaszthatják.

Az álló és folyóvizekben egyaránt előforduló süllő az egyik legnemesebb hazai ragadozó halunk. Ivásának ideje márciusban kezdődik, 10 fokos vízben. Az ívóhelyet a hím süllő választja, és az ikrák lerakása és kikelése alatt tisztogatással, őrködéssel gondoskodik az ivadékok biztonságáról.

A Komárom-Esztergom Megyei Horgászegyesületek Szövetsége a megye legnagyobb civil közössége, 58 tagegyesület közös szervezete mintegy 20 ezer aktív taggal, közülük 3200 ifjúsági és gyermekhorgásszal. A szövetség rendezvényeket szervez, halgazdálkodási feladatokat lát el, valamint halőri tevékenységet végez a Duna megyei szakaszán.

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
Az amerikai tőzsde ritka teljesítményre készül – már csak 3% hiányzik

Az amerikai tőzsde ritka teljesítményre készül – már csak 3% hiányzik

Emelkedéssel zártak pénteken az amerikai tőzsdék, amelyet az ázsiai piacokon szintén erősödés követett ma reggel. A mesterséges intelligencia körüli feléledő optimizmus hozzájárult a jó hangulathoz. Európában ehhez képest visszafogott mozgások voltak a mai kereskedésben, enyhe esés volt a jellemző a tőzsdéken. Közben a nemesfémek ralija tovább folytatódott, az arany új történelmi csúcsra ment, de jól teljesít az ezüst is. Emelkedett az olaj ára is a Venezuela közelében fokozódó geopolitikai feszültségek miatt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×