eur:
398.51
usd:
375.15
bux:
0
2025. március 5. szerda Adorján, Adrián
Földes, 2019. augusztus 7. Virágzik a parlagfű (Ambrosia artemisiifolia) Földes határában, - az Észak, Közép és Dél- Amerikából Magyarországra a 20.század fordulóján behurcolt allergén gyom. Egyetlen tövön, akár 60.000 csíraképes mag teremhet, amit a szél 100 kilométerre is széthordhat. 2019 júliusában mért adat szerint az országban egy év alatt 20- 30 ezerrel nőtt az allergiás betegek száma. MTVA/Bizományosi: Oláh Tibor
Nyitókép: MTVA/Bizományosi: Oláh Tibor

Már itt van Magyarországon a parlagfűpusztító bogár

Ahol stabil populációja létezik, ott a parlagfű pollentermelése mintegy 30 százalékkal csökkent.

A világon jelenleg is sokakat foglalkoztat a parlagfű elleni biológiai védekezés témaköre. A tudományos eredmények alapján a legígéretesebbnek a parlagfű-olajosbogár tűnik a védekezésben, amely Magyarországon is megjelent, de még csak csekély számban – mondta az InfoRádiónak az Eötvös Lóránd Kutatási Hálózat ATK Növényvédelmi Intézetének igazgatója.

Az ország legfontosabb allergén növénye a parlagfű, ezért Kontschán Jenő jogos társadalmi igénynek tartja, hogy minél több környezetbarát módszert dolgozzanak ki a kutatók, és foglalkozzanak olyan biológiai védekezési megoldásokkal, amelyek csökkenthetik a pollentermést. Erre egy nagyon jó módszert kínál a parlagfű-olajosbogár (Ophraella communa), amely hazánkban nem őshonos faj, Észak-Amerikából származik, ahonnan a gazdanövény is – magyarázta a szakember.

Az állat már megjelent Olaszországban, Horvátországban, Szerbiában is, és a tavalyi évben néhány nem főállású rovarász megtalálta Budapesten, Soroksár környékén. A Eötvös Loránd Kutatási Hálózat ATK Növényvédelmi Intézetének igazgatója szerint várható volt a felbukkanása, hiszen a horvátországi és szerbiai előfordulása 100 kilométerre esik a magyar határtól, és megszokott, hogy ilyen esetekben az állatok természetes terjedéssel újabb élőhelyeken jelennek meg.

A parlagfű-olajosbogár – elődlegesen a lárvája – a parlagfüvet rágja, jól felismerhető kártételt okozva a növény levelein. Olaszországi vizsgálatok kimutatták, hogy

ahol stabil populációja létezik, ott a parlagfű pollentermelése mintegy 30 százalékkal csökkent,

ami „jó üzenet lehet az allergiásoknak”. Ugyanakkor, a dolog mégsem ilyen egyszerű – tette hozzá Kontschán Jenő –, hiszen az egyetlen ismert előfordulási helye Soroksár, ami viszonylag messze van a többi elterjedési területtől. Nem lehet eldönteni, hogy mindez egy egyszeri behurcolásnak az eredménye, vagy esetlegesen már szélesebb körben is elterjed a faj az országban – magyarázta a szakember. A Növényvédelmi Intézet a lakosság, az amatőr rovarászok, a gazdálkodók és a kirándulók segítségével próbálná felderíteni, hogy milyen mennyiségben, hol van elterjedve a parlagfű-olajosbogár Magyarországon.

A kutatókat az is érdekli, hogy az állat a parlagfüvön kívül milyen tápnövényeken fordulhat elő. Ugyancsak érdekes kérdés lehet, hogy ha megél Magyarországon, vajon ugyanolyan hatékonysággal tudja-e a parlagfű pollenjének a csökkenését okozni. Kontschán Jenő hozzátette, bár az biztos, hogy ha a bogár megtelepszik az országban, az

valamilyen szintű pollencsökkentést fog okozni, de nem fogja orvosolni az összes gondot,

így azokat a felhívásokat, amelyek a parlagfű kaszálására szólítanak fel, maradéktalanul be kell tartani – akár itt van a bogár, akár nem.

Az igazgató elmondta, ha a parlagfű kicsit megviseltebb formát mutat, és nem tűnnek egészségesnek a levelei, érdemes körülnézni, hogy a parlagfű-olajosbogár ott van-e rajta. Az állat lárvája barna színű, míg az imágója, tehát a teljesen kifejlett egyed egy centiméter körüli, sárgásbarna színezetű, a szárnyfedőin fekete sávok láthatók. Kérik, ha valaki ilyen bogarat lát, készítsen róla felvételt a telefonjával, és küldje el a Növényvédelmi Intézet parlagfubogar@atk.hu e-mail címére, a pontos lelőhellyel feltüntetésével.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Újabb súlyos veszéllyel nézhet szembe a háború után Oroszország és Ukrajna is

Újabb súlyos veszéllyel nézhet szembe a háború után Oroszország és Ukrajna is

Oroszországnak legalább 700 ezer háborús veterán társadalomba való visszailleszkedését kellene megoldania egy esetleges ukrajnai fegyverszünet vagy békekötés esetén, ám ez súlyos veszélyeket rejt Vlagyimir Putyin elnök hatalmára nézve – állítja legújabb elemzésében a washingtoni Háborús Tanulmányok Intézete. A jelenségről Demkó Attila biztonságpolitikai szakértőt, az NKE John Lukacs Intézet Stratégiai Jövő programjának vezetőjét kérdeztük.

Hamvazószerdával indul a nagyböjt - de nem mindenkinek

Hamvazószerda, a keresztény vallásban a húsvét előtti nagyböjt kezdete az idén március 5-re esik. E napon az egyház az élet mulandóságára emlékezteti és bűnbánatra szólítja fel a híveket. De van, akire a tilalmak, önkorlátozások nem vonatkoznak, illetve vannak, akikre nem szerdától, hanem már néhány napja.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.03.05. szerda, 18:00
Tóth István György a TÁRKI Társadalomkutatási Intézet vezérigazgatója
Gábos András a TÁRKI vezető kutatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×