Infostart.hu
eur:
364.47
usd:
325.62
bux:
145887.25
2026. november 3. kedd Győző
Fekete gólya (Ciconia nigra) halat fog a Tiszában a Bács-Kiskun megyei Tiszaalpár határában 2018. április 15-én. A fekete gólya Magyarországon fokozottan védett madár, eszmei értéke ötszázezer forint.
Nyitókép: MTI/Kovács Attila

Hazarepült Zoltán, elképesztő távot tett meg

A Gemencz Zrt. tájékoztatása szerint Magyarország egyetlen jeladós fekete gólyája március 21-én dél körül elfoglalta fészkét a gemenci erdők sűrűjében.

Zoltán az egyetlen olyan magyarországi fekete gólya, amelyik több alkalommal úgy járta meg Afrikát, hogy pontos információink vannak vonulásáról. A vonuló madarakra leselkedő veszélyek sokaságát jól mutatja, hogy 2015 óta öt gemenci fekete gólyára szereltek GPS nyomkövetőt Zoltánon kívül, de társainak nem sikerült eljutnia a telelőhelyre - számol be Zoltán érkezéséről a sokszinüvidek.hu.

A gemenci erdőgazdaság portálja szerint a szakemberek 2015-ben Beára és Jenőre, 2016-ban Zoltánra és Kornélra szereltek GPS jeladót. A madarak nevét a befogásuk napján aktuális névnap és nemük alapján választjuk.

Kornél végül úgy döntött, nem indul el Afrikába, a telet a Szegedi Vadasparkban töltötte, így

Zoltán az első jeladós magyar fekete gólya, amelynek a teljes, 12 200 km-es útját nyomon követhettük az őszi vonulás kezdetétől a tavaszi visszatérésig 2016-2017-ben.

Zoltán 2018 szeptemberében harmadszor indult el afrikai telelőhelyére, amikor megkezdte 13 ezer kilométeres útját Baja környéki fészke és a Közép-Afrikai Köztársaságban lévő telelőhelye között, amit természetesen teljesített a visszaúton is.

A fekete gólya Magyarországon fokozottan védett madár, eszmei értéke ötszázezer forint. Zoltán pontos repülés útvonalát itt lehet megnézni.

Címlapról ajánljuk
Tálas Péter: a lengyel alkotmányos válság élezése a PiS és az elnök érdeke a Tusk-kormány ellenében

Tálas Péter: a lengyel alkotmányos válság élezése a PiS és az elnök érdeke a Tusk-kormány ellenében

Alkotmányos válság van Lengyelországban az alkotmánybíróság körüli helyzet ügyében. Tálas Péter elemző szerint az nem kérdés, hogy anno a Kaczyński-féle PiS és Nawrocki elnök jogot sértett, de a mostani átmenet is felvet jogi aggályokat. Az elemző szerint bajban van a Tusk-kormány, de a helyzet a lengyel külpolitika Ukrajna-pártiságát alapvetően nem fogja megváltoztatni.

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.03. kedd, 18:00
Horváth Gábor
a Költségvetési Tanács elnöke
Eladja az összes ingatlanát Tiborcz István érdekeltsége? - Reagált a pletykákra a cégcsoport

Eladja az összes ingatlanát Tiborcz István érdekeltsége? - Reagált a pletykákra a cégcsoport

Tiborcz István cégcsoportja, a BDPST Group a Portfolio megkeresésére határozottan cáfolta, hogy valamennyi érdekeltségét el akarná adni. A cég szerint nem a portfólió aktív értékesítése a cél, csupán a beérkező ajánlatokat vizsgálják meg egyenként - a cég válasza egy az egyben olvasható alább. Megkeresésünk apropóját a Hungary in Exile napokban közzétett értesülése adta, amely szerint a csoport mintegy egymilliárd euró értékű vagyontól válna meg, többek között a Budapest Marriott Hoteltől, a Botaniq-ingatlanoktól, a Dorothea Hoteltől, a Gellért Szállótól és a New York-palotától. A lap tudni véli, hogy a cél a vagyon készpénzzé tétele és külföldre juttatása, mielőtt a hatóságok zár alá vennék. Az írás szerint Jellinek Dániel Indotekje is eladná külföldi szállodáit és spanyol lakásait, a cég azonban ezt nem kívánta kommentálni.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×