eur:
414.04
usd:
402.49
bux:
0
2025. január 10. péntek Melánia
Máris hazarepült Tóbiás - nézze meg!

Máris hazarepült Tóbiás - nézze meg!

Rekordgyorsasággal érkezett meg a Gemenci erdőbe Tóbiás, az első fekete gólya Afrikából.

A Gemenc Zrt. szakemberei az észlelés után elindították a folyamatosan üzemelő webkamerákat, hogy bárki nyomon követhesse interneten a fokozottan védett madaraknak az életét.golya

Zoltán, a GPS-jeladóval felszerelt másik fekete gólya is úton van, február 21-én Kartúmtól északra, a Nílus völgyében járt. Azóta nem küldött újabb adatot a jeladó.

A most megérkezett fekete gólyát 1999-ben gyűrűzték Bogyiszló környékén, a mostani fészektől nem messze. 2000 januárjában Izraelben azonosították a gyűrűje alapján a madarat, majd kilenc évvel később szintén a Jordán folyónál találkoztak vele. Ez a madár 2013-óta erre a bekamerázott fészekre érkezik meg, ami azt jelenti, hogy a születési helyétől, tehát attól a fészektől, ahol kikelt a tojásból, körülbelül 5 km távolságra fészkel.

Itthon a legtöbb fekete gólyapár a Sió csatorna torkolata és a déli országhatár közötti, Duna-menti védett erdőterületen fészkelnek kora tavasztól késő őszig.

A gemenci populáció a világ legnagyobb népsűrűségű fekete gólya állománya.

A fekete gólyák többsége március 15-e után érkezik meg a faj legnagyobb hazai állományának otthont adó Gemenci erdőbe. Tipikus fészkelő helyei a tölgy-kőris-szil ligeterdők idős kocsányos tölgyfái. Az egyes párok területhűsége rendkívül változó. Fő táplálékuk az apró hal, béka, rovar.

Az első fiókák május elején jönnek a világra. A kirepülés akár már július közepén megkezdődhet, de zömmel augusztus 10-e körül zajlik. Ezt követően néhány hetet még a fészkelőhely közelében tartózkodnak, majd útra kelnek.

A fekete gólyák két fő vonulási útvonala közül az egyik a Gibraltári-szoroson, a másik a Boszporuszon vezet át.

A faj a legnagyobb létszámban a Baltikumban, Magyarországon jelenlegi ismereteink szerint mintegy 380-420 pár fekete gólya fészkel, közülük kb. 40 pár a Gemencben. Az itteni populáció a világ legnagyobb népsűrűségű fekete gólya állománya. A Gemenc Zrt. fontosnak tartja, hogy korszerű technológiát vegyen igénybe mindennapi munkája során, illetve kötelességének érzi a természetvédelmen alapuló szemléletformálást is. Az Gemenc Zrt. erdőgazdálkodási és természetvédelmi munkájában jelentős gyakorlati segítséget nyújt a webkamerával dokumentált fekete gólyapár megfigyelése.

Címlapról ajánljuk

Kaiser Ferenc: sem a béke, sem a tűzszünet nem lesz gyors Ukrajnában

A tűzszünet akkor ér valamit, ha mind a két fél betartja – mondta Kaiser Ferenc, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense az orosz–ukrán háború várható alakulásáról az InfoRádió Aréna című műsorában. A biztonságpolitikai szakértő kitért arra is, miért figyelik a felek Donald Trump beiktatását is, és hogy miért nincs esély a megegyezésre, amíg hiányzik a bizalom a háborús felek között.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.01.10. péntek, 18:00
Kőrösi Csaba
a Kék Bolygó Alapítvány stratégiai igazgatója
Kétéves mélypontnál billeg a forint a dollárral szemben, kritikusan fontos adatok jönnek

Kétéves mélypontnál billeg a forint a dollárral szemben, kritikusan fontos adatok jönnek

Komoly felfordulást okozott a globális pénz- és tőkepiacokon az a keddi amerikai makroadat, amely az infláció újra erősödésének egyik jele volt, és a részvény-, illetve kötvénypiacokon világszerte komoly eladói hullámot okozott. Ebben a felfordulásban hozhat fontos új információt az a ma délután fél 3-kor érkező amerikai adatcsomag, amely a munkaerőpiac erősségéről ad majd képet, így a délutáni órákban megint érdemes résen lenni.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×