Infostart.hu
eur:
377.95
usd:
319.69
bux:
130030.34
2026. február 7. szombat Rómeó, Tódor

Megdöbbentő kutatási eredmény a videójátékokról

Az erőszakos videójátékok agresszívvé tesznek - erre a megállapításra jutottak a dél-kelet franciaországi Grenoble egyetem kutatói. Sőt, az eredmények alapján azt is ki merik jelenteni, hogy az ilyen játékok hatása hosszú távon összegződik, vagyis minél többet játszik valaki, annál erőszakosabbá válik.

Ez az első olyan tanulmány, amely kísérleti alapon mutatja ki az erőszakos videójátékok hosszú távú hatásait - összegezte a kutatás horderejét Laurent Begue, a Grenoble-i egyetem tanára. A németországi Hohenheim- és az amerikai Ohio-beli egyetemmel közösen végzett kísérlet során önkéntes egyetemisták három egymást követő napon 20-20 percet játszottak a legkülönbözőbb videójátékokon.

Az első kísérlet abból állt, hogy a játékot követően a kutatók elolvastattak velük egy potenciális konfliktust tartalmazó, például egy autós ütközést leíró történetet. A kísérleti alanyoknak azt kellett elképzelniük, hogy a történet résztvevői miképpen fognak az adott helyzetben reagálni. E teszt alapján a kutatók arra jöttek rá, hogy az erőszakos videójátékokat játszott diákok sokkal agresszívebb viselkedést prognosztizáltak, mint azok, akik más játékokat használtak.

A második kísérletben a diákok egy olyan vetélkedésben vettek részt, ahol a győztesek hangimpulzusokkal büntethették meg az alulmaradókat. A megfigyelések ez esetben is azt mutatták, hogy az erőszakos videójátékok használói által alkalmazott retorzió lényegesen durvább volt, mint a többieké.

A fentieknél is meglepőbb volt, hogy az agresszív tendencia a játékfogyasztás mértékével egyenes arányban emelkedett. Vagyis az erőszakos videójátékokon játszó diákok ugyanazokra a kérdésekre az első naphoz képest a második és a harmadik napon egy-egy fokkal agresszívebb válaszokat adtak.

Eredményeink azért fontosak, mert Franciaországban állandó a kételkedés e videójátékok káros befolyását illetően - hangsúlyozta Laurent Begue, hozzátéve: a kutatás most kimutatta, hogy azok agressziót szülnek, és ezzel immár számolni kell.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
„Guru jellegű ember volt” – emlékezés Vásáry Tamásra

„Guru jellegű ember volt” – emlékezés Vásáry Tamásra

Életének 93. évében elhunyt Vásáry Tamás, a nemzet művésze, Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas zongoraművész, karmester. 1933-ban született Debrecenben. 6 éves csodagyerekként már rendszeresen koncertezett, bőven a korhatár alatt nyert felvételt a Debreceni Zenedébe. Egy zseni volt – Batta András zenetörténész, a Magyar Zene Háza ügyvezető igazgatója emlékezése az InfoRádióban.

Új partnereket keresett Friedrich Merz, gázüzlet és fegyvereladás is volt a tarsolyában

Kilenc hónappal hivatalba lépése után bemutatkozó látogatásnak szánta Friedrich Merz a Perzsa-öböl országaiban tett vizitjét. A Rijádban, Dohában és az utolsó állomást jelentő Abu-Dzabiban folytatott tárgyalások azonban messze túlmutattak ezen, mindenekelőtt a gazdasági, ezen belül az energetikai és nem utolsósorban a biztonságpolitikai együttműködést célozták.
inforadio
ARÉNA
2026.02.09. hétfő, 18:00
Salát Gergely
sinológus, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a Magyar Külügyi Intézet munkatársa
A klímaváltozás komoly fejtörést okoz a biztosítóknak – Egyre kevésbé jelezhetők előre a kockázatok

A klímaváltozás komoly fejtörést okoz a biztosítóknak – Egyre kevésbé jelezhetők előre a kockázatok

2017-ben a párizsi One Planet Summit során az AXA vezérigazgatója drámai módon kijelentette, hogy ha a világ 4 °C-kal melegebbé válik, akkor az többé nem lesz biztosítható. Pedig a biztosítás célja éppen az, hogy megvédje az embereket és vállalkozásokat az olyan rendszerszintű kockázatokkal szemben, mint amilyeneket az éghajlatváltozás okoz. Egyre világosabbá válik ugyanakkor a kutatók számára, hogy az éghajlatváltozás következménye az is, hogy csak múltbeli adatok alapján már egyre kisebb bizonyossággal jósolhatók meg a jövőbeli viharok, aszályok gyakorisága, intenzitása. Ezért új, sztochasztikus modellek kellenek a rendszerszintű kockázatok és az azokhoz tartozó káresemények következményeinek előrejelzéséhez/becsléséhez és az ezzel összefüggő összes biztosítási gyakorlat átgondolásához.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×