Infostart.hu
eur:
363.73
usd:
318.84
bux:
144765.41
2026. július 23. csütörtök Lenke

Sokkal veszélyesebb a malária, mint gondoltuk

Kétszer annyi halálos áldozatot szedhet a malária, mint azt a tudósok korábban gondolták - sugallja egy frissen megjelent tanulmány, amely szerint az idősebb gyerekek és a felnőttek is nagyobb arányban kapják el a trópusi kórt, pedig őket nem sorolták a leginkább veszélyeztetettek csoportjába.

A maláriás megbetegedések és halálozások száma 2004 óta csökken, ez elsősorban a fekvőhelyeket védő szúnyogháló és a különböző sprayk használatát sürgető átfogó kampányoknak, valamint a jobb gyógyszereknek köszönhető.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) decemberi jelentése szerint 2010-ben 655 ezren haltak meg maláriában. Tudósok azonban friss adatok és modellezés révén arra jutottak, hogy 2010-ben valójában 1,2 millió ember halálát okozhatta a trópusi betegség, az áldozatok 90 százaléka afrikai.

A kutatók emellett kétségbe vonják azt az elméletet, amely szerint a maláriától sújtott vidékeken felnövő gyerekek immunissá válnak a kórral szemben, ahogy idősödnek. Orvosok már régóta úgy tartják, hogy az öt év alatti gyerekek és a terhes nők a leginkább kiszolgáltatottak a szúnyogok terjesztette betegséggel szemben. "Ez azonban nem tűnik helytállónak - fogalmazott Stephen Lim, a Washingtoni Egyetem munkatársa, a tanulmány egyik szerzője. - Úgy kell kialakítani a malária elleni stratégiát, hogy az mindenkit megvédjen, ne csak az öt évnél fiatalabbakat és a terhes nőket."

Lim és kollégái 1980 és 2010 közötti adatokat elemeztek, beleértve olyan információkat is, amelyeket korábbi maláriakutatásokban nem használtak fel. Tevékenységük során új modelleket alkottak, hogy felderítsék, hányan halhattak meg a betegség miatt. A szakemberek munkáját Bill Gates és neje, Melinda alapítványa támogatta, a tanulmány a The Lancet című tudományos folyóiratban jelent meg.

Más kutatók azonban óvatosan kezelik az új eredményeket. David Schellenberg brit professzor, maláriakutató rámutatott: a legtöbb fertőzött nem kerül kórházba, ez megnehezíti a halálesetek nyomon követését. Emellett a maláriával kapcsolatos legtöbb becslés hiányos információkon alapul.

A WHO maláriaszakértője, Richard Cibulskis közölte, hogy a szervezet kiáll korábban közzétett adatai mellett, a Washingtoni Egyetem kutatóinak becslései szerinte túlzók.

Címlapról ajánljuk
Trumpot feldühítette az új brit külügyminiszter kinevezése

Trumpot feldühítette az új brit külügyminiszter kinevezése

Donald Trumpot mélységesen felháborítja az új brit külügyminiszter személye, állítják Washingtonban kormányzati bennfentesek. A brit külügyi tárca új vezetője Ed Miliband volt környezetvédelmi miniszter és pártja egykori főnöke lett. A Fehér Házban azt mondják: nem felejtik el korábbi megjegyzéseit.
inforadio
ARÉNA
2026.07.23. csütörtök, 18:00
Szécsényi Gábor
Az Autó főszerkesztője
Tisza-kormány: lemondott a legfőbb ügyész, óriási vasútfejlesztési projektet jelentett be a kabinet

Tisza-kormány: lemondott a legfőbb ügyész, óriási vasútfejlesztési projektet jelentett be a kabinet

Az elmúlt napok hazai belpolitikai eseményeit az új köztársasági elnök keresése uralta, miután Polgár Judit visszautasította a jelölést, amit Török Gábor politikai elemző a Tisza-kormány első politikai kudarcának nevezett. A jelöltállítási folyamat így a parlament keddi ülésén folytatódott, emellett azonban több fontos javaslatot is tárgyaltak a képviselők. Szerdán 10 évre szóló vasútfejlesztési projektet jelentett be Magyar Péter miniszterelnök és Vitézy Dávid beruházási- és közlekedési miniszter, melynek keretében a teljes hazai vasúthálózat megújul majd. A délután folyamán dr. Nagy Gábor Bálint legfőbb ügyész bejelentette, hogy lemond tisztségéről.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×