Infostart.hu
eur:
364.08
usd:
319.03
bux:
144765.41
2026. július 23. csütörtök Lenke

A színek is segíthetnek a fogyásban

A színek megválasztása is segíthet a lefogyásban: kevesebbet fogyasztunk piros színű tálról.

Oliver Genschownak és a Bázeli Egyetem többi kutatójának feltételezése szerint a vörös szín egyfajta finom tiltójelzésként működik, hiszen nem hiába használják veszély vagy tiltás jelzésére.

A pszichológusok két kísérlettel próbálták vizsgálni, hogy a piros szín a tudatalatti segítségével képes-e irányítani az evési és ivási viselkedést.

Az első vizsgálat alkalmával 41 egyetemista férfit kértek fel, hogy próbáljanak ki különböző édes italokat. A résztvevők fele vörös címkével ellátott műanyag pohárból, a többiek pedig kékből ittak.

A szakértők az Appetite című szaklapban megjelent tanulmányukban leírták, hogy a piros pohárból ivó egyetemisták negyven százalékkal kevesebbet fogyasztottak, mint a többiek. Ez nem attól függött, mennyire régen nem ittak előtte: a vizsgálatot megelőzően mindannyian annyit ittak, hogy ne legyenek szomjasak.
A színnek arra nem volt hatása, hogyan ízlett az ital a kutatásban résztvevőknek: a vörös sokkal inkább a viselkedést befolyásoló közvetlen jelzés - írja Genschow és csapata.

A szín tehát olyan stopjelzés, amely talán még az egészségtelen italok fogyasztását is megfékezheti.

A második vizsgálat alkalmával a szakértők azt vizsgálták, a szín hatása a rágcsálnivalók fogyasztásánál is megmutatkozik-e. A kutatók 109 embert kértek fel egy kérdőív kitöltésére, miközben egy tíz perecet tartalmazó tálat tettek eléjük. A tál piros, kék vagy fehér színű volt.

Ismét megmutatkozott, hogy a piros szín önmegtartóztatásra ösztönöz. A piros tálon kínált résztvevők ugyanis mintegy a felét fogyasztották annak, amit a többiek.

A szakértők most azt próbálják kideríteni, hogy vajon a stratégia segíthet-e például diéták alkalmával is.

Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.07.23. csütörtök, 18:00
Szécsényi Gábor
Az Autó főszerkesztője
Lefejezte Zelenszkij a hadsereget, elsötétült a Krím – Percről percre híreink az orosz-ukrán háborúról szerdán

Lefejezte Zelenszkij a hadsereget, elsötétült a Krím – Percről percre híreink az orosz-ukrán háborúról szerdán

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden menesztette az ukrán fegyveres erők főparancsnokát, Olekszandr Szirszkijt. Az egy hete tartó tüntetések kereszttüzébe került Szirszkij helyére Mihajlo Drapatijt érkezik. A demonstrálók Szirszkij leváltása mellett a volt főparancsnokkal konfliktusba került Mihajlo Fedorov visszatérését is követelik a védelmi tárca élére. Zelenszkij ennek kapcsán kijelentette, Fedorovnak egy "érdemeinek megfelelő vezetői pozíciót" ajánlott, mely keretében elősegítheti az ország technológiai fejlődését. Közben áramszünetekről számoltak be az oroszok által megszállt Krímben, és több dél-oroszországi városban tűz ütött ki ukrán csapások következtében. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legutóbbi eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×