Infostart.hu
eur:
364.35
usd:
318.86
bux:
0
2026. július 23. csütörtök Lenke

Aki gyakrabban eszik, kevésbé hízik

Azok a lányok, akik gyakrabban eszegetnek, kevésbé híznak, mint azok, akik kevesebbszer étkeznek, de akkor kiadósan - állítják egy amerikai felmérés készítői.

2100 lány étkezési szokásait és testúlygyarapodását, derékbőségének változását követték nyomon tíz éven át a Kaliforniai Egyetem kutatói. A Berkeleyből, Washingtonból és Cincinattiből választott "mintalányok" a startkor 9-10 évesek voltak.

A végeredmény szerint azoknak a testömegindexe, akik naponta hatnál is többször ettek valamit, átlagosan 6,5 ponttal emelkedett tíz év alatt, míg azoké, akik legfeljebb háromszor étkeztek, 7,8 ponttal. A leggyakrabban evők derékkerülete átlagosan 10 centivel és 2 milliméterrel gyarapodott, az utóbbiaké már derekasabban bővült: 12,7 centivel 19-20 éves korukra.

A kutatók az adatok kiszámításánál figyelembe vettek egyéb életviteli szokásokat, így a testedzést, a tévézést, és természetesen azt is, hogy a lányok hány kilóval kezdték a dekádot. Azt ugyanakkor nem jegyeztették fel az alanyokkal, hogy mit ettek.

A tanulmány szerzői hangsúlyozták, hogy mindezek alapján túl korai lenne a gyakoribb étkezést lányok, vagy mindenki számára az elhízás megelőzési módjaként javallani.

Címlapról ajánljuk
A „Her” már nem sci-fi – belépünk a kötődésgazdaság korába

A „Her” már nem sci-fi – belépünk a kötődésgazdaság korába

Az emberi figyelem drága, fáradékony és korlátozott erőforrás. A mesterséges intelligencia ezzel szemben képes azt az érzetet kelteni, hogy mindig van ideje ránk. Válaszol, emlékszik, vigasztal, magyaráz, flörtöl, és soha nem néz az órájára. Ez nemcsak technológiai áttörés, hanem új gazdasági korszak kezdete is lehet. A figyelemgazdaság után jöhet a kötődésgazdaság.
inforadio
ARÉNA
2026.07.23. csütörtök, 18:00
Szécsényi Gábor
Az Autó főszerkesztője
Újabb fontos kamatdöntés jön ma - Mit csinálnak a tőzsdék?

Újabb fontos kamatdöntés jön ma - Mit csinálnak a tőzsdék?

Az iráni háborúval kapcsolatos bizonytalanság és a vállalati gyorsjelentések határozzák meg a hangulatot a tőzsdéken, az olajár ma újra emelkedik, míg a részvénypiacokon a bizonytalanság érződik. Az amerikai tőzsdék esésekkel zártak szerdán, Ázsiában ma reggel jellemzően pozitív volt a hangulat, az európai határidős indexek azonban csökkenéseket jeleznek előre. Az Alphabet és a Tesla tegnap esti jelentésére is negatív volt a reakció a zárás utáni kereskedésben, a mai nap leginkább várt eseménye pedig az EKB kamatdöntése lesz.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×