Infostart.hu
eur:
363.82
usd:
318.31
bux:
0
2026. július 23. csütörtök Lenke

Miért jó, hogy jön a hideg?

Eddig csak néhány ezren fordultak orvoshoz influenzaszerű tünetekkel, tavaly több beteg volt. A járvány a jelek szerint kitolódik - mondta az InfoRádiónak Melles Márta, az Országos Epidemiológiai Központ (OEK) főigazgató főorvosa. A hét végén érkező hideg tovább nehezíti majd az influenza terjedését.

Az év első hetében kétszer annyian fordultak orvoshoz influenzaszerű tünetekkel, mint egy héttel korábban; egy beteg szervezetében pedig kimutatták az influenzavírust - számolt be az OEK.

Az ország valamennyi közigazgatási területén emelkedett az influenzaszerű megbetegedések gyakorisága az előző héthez képest, a legtöbbet Pest és Vas megyében, valamint a fővárosban regisztrálták, a legkevesebbet pedig Bács-Kiskun és Nógrád megyében. Influenzaszerű megbetegedések halmozódásáról az első naptári héten nem érkezett jelentés.

Az OEK jelentése szerint a betegek csaknem 11 százaléka volt 14 éven aluli, több mint 13 százalékuk pedig 60 éven felüli. A betegek több mint 45 százaléka 15-34 éves fiatal felnőtt volt, csaknem 31 százalékuk pedig a 35-59 évesek korosztályába tartozott.

Az influenzaszezon kezdete óta összesen 362 vizsgálati anyagot dolgoztak fel az OEK légúti vírus osztályán. Ennek során két embernél influenza A, egynél influenza B, egy embernél RSV okozta fertőzést igazoltak.

Darányi Mariann orvos meteorológus emlékeztetett, hogy a hét vége felé, a jelenlegi előrejelzések szerint pénteken, ismét viharos széllel hidegfront érkezik, várhatóan csak mínusz 1 és plusz 3 fok között lesz a hőmérséklet. Az előjelzések szerint tartós hidegre kell számítani, ez pedig sem a baktériumok, sem a vírusok - így az influenza - terjedésének sem kedvez.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.07.23. csütörtök, 18:00
Szécsényi Gábor
Az Autó főszerkesztője
Tisza-kormány: fontos bejelentések érkeznek ma, újabb közéleti ügyekben indul eljárás

Tisza-kormány: fontos bejelentések érkeznek ma, újabb közéleti ügyekben indul eljárás

Csütörtökön 12:30-kor kormányszóvivői tájékoztatót tartanak, amelyen Magyar Péter miniszterelnök is személyesen részt vesz. A kabinet több fontos bejelentést is tervez, szóba kerülhet az államfő-jelölési folyamat, a Baross Gábor vasútfejlesztési program, valamint az uniós források lehívásához szükséges jogalkotási lépések is. Eközben az NKA-ügyben őrizetbe vettek egy Fidesz-frakciós munkatársat, az akkumulátorgyárakban megszaporodtak a környezetvédelmi ellenőrzések, és Lázár János ellen tiltott pártfinanszírozás miatt büntetőeljárás indulhat. A legfőbb ügyészi posztról szerdán lemondott dr. Nagy Gábor Bálint, ami szintén a tájékoztató témái között szerepelhet.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×