Infostart.hu
eur:
363.82
usd:
318.31
bux:
0
2026. július 23. csütörtök Lenke

Miért jó a külföldi ismerős?

Akinek van kínai, arab vagy afrikai ismerőse, az elfogadóbb e külföldi csoportok iránt - derült ki a Tárkinak a Migráns esélyek és tapasztalatok Magyarországon című, főként az Európai Integrációs Alapból finanszírozott felméréséből.

A 2011 áprilisa és júliusa között, háromezer felnőtt kérdőíves megkérdezésével elvégzett kutatás során a szakemberek megállapították: azok egyharmada, akiknek van arab ismerősük, családtagnak, kollégának és szomszédnak is elfogadna egy arab bevándorlót, míg akinek nincs, azok között csak 15 százalék az elfogadók aránya. A kínai származásúakkal kapcsolatban ez az arány 33, illetve 21 százalék, az afrikaiaknál pedig 42 és 19 százalék.

Ez azt is jelenti, hogy az ismerős léte a legnagyobb arányban (22 százalékban) az afrikaiak esetében növeli az elfogadást.

Kitértek arra: az idegenek és a másság elutasításával foglalkozó elméletek szerint a kisebbségek elutasítása a szokatlantól való félelmen, illetve ismerethiányon alapul, ezt az ismertség feloldhatja, vagy legalábbis csökkentheti.

A kutatás, amely az etnikailag különböző, tehát külső jegyekben is megragadhatóan más csoportokkal szembeni idegenkedést vizsgálta, igazolta az elméleteket - olvasható az összegzésben.

Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.07.23. csütörtök, 18:00
Szécsényi Gábor
Az Autó főszerkesztője
Tisza-kormány: fontos bejelentések érkeznek ma, újabb közéleti ügyekben indul eljárás

Tisza-kormány: fontos bejelentések érkeznek ma, újabb közéleti ügyekben indul eljárás

Csütörtökön 12:30-kor kormányszóvivői tájékoztatót tartanak, amelyen Magyar Péter miniszterelnök is személyesen részt vesz. A kabinet több fontos bejelentést is tervez, szóba kerülhet az államfő-jelölési folyamat, a Baross Gábor vasútfejlesztési program, valamint az uniós források lehívásához szükséges jogalkotási lépések is. Eközben az NKA-ügyben őrizetbe vettek egy Fidesz-frakciós munkatársat, az akkumulátorgyárakban megszaporodtak a környezetvédelmi ellenőrzések, és Lázár János ellen tiltott pártfinanszírozás miatt büntetőeljárás indulhat. A legfőbb ügyészi posztról szerdán lemondott dr. Nagy Gábor Bálint, ami szintén a tájékoztató témái között szerepelhet.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×