Infostart.hu
eur:
364.35
usd:
318.86
bux:
0
2026. július 23. csütörtök Lenke

Tabletta segít a hőguta ellen

A hőgutától is védhet az a néhány évvel ezelőtt kifejlesztett szer, amelyről eddig annyit tudtak a kutatók, hogy a keveset mozgó egereknél is növeli az izomtömeget - közölte a Nature Medicine című szakfolyóirat legfrissebb számában.

Az AICAR elnevezésű, "lusták pirulájának" becézett szerről a kaliforniai Salk Intézet és a Howard Hughes Orvosi Intézet kutatói 2008 nyarán számoltak be először. Most ismertetett tulajdonsága alkalmassá teheti a vegyületet arra, hogy például, szélsőséges körülmények között szolgálatot teljesítő katonákat vagy sportolókat megvédjen a túlhevülés okozta hőgutától.

A 2008-as kísérletekben egerek négy hétig kapták a szert, amelynek hatására több kalóriát égettek el és kevesebbet híztak, mint kezelés nélküli sorstársaik. A taposómalomban 44 százalékkal nagyobb távot és 23 százalékkal hosszabb ideig futott a szerrel kezelt egércsapat, ám az izomműködés megváltozása más előnnyel is járhat. Ezekben az állatkísérletekben az AICAR arra késztette az izmokat, hogy távolítsák el a cukrot a vérből, így a diabétesz kezelésében is hatásos lehet a szer. A fejlesztők akkor úgy vélték, hogy a mozgást helyettesítő AICAR előnyös lehet az elhízás és a diabétesz kezelésére olyan embereknél, akik valamely oknál fogva nem terhelhetik magukat.

A halált okozó rosszindulatú hipertermia azoknál fordulhat elő, akiknél a RYR1 elnevezésű gén hibás változata található meg. A testhőmérséklet emelkedése a kalcium szivárgását váltja ki az izomsejtekben, elindítva ezzel egy olyan molekuláris folyamatsort, amely az izmok összehúzódásához és lebontásához vezet. A károsodott izomsejtekből nátrium és fehérjék áramlanak a véráramba, majd miután elérték ott a toxikus szintet, szív- vagy veseelégtelenség lép fel az érintettnél.

Génmódosított egereken végzett kísérletek azt mutatták, hogy az AICAR tökéletesen megelőzte a túlhevülést. "Amikor AICAR-t adtunk a (génmódosított) egereknek, 100 százalékosan sikerült megelőzni a hősokk miatti halálozást még akkor is, ha a kiváltó tevékenység megkezdése előtt csupán 10 perccel adtuk be nekik" - idézte fel Susan Hamilton, a houstoni Baylor College of Medicone molekuláris fiziológusa.

Mint kiderült, az AICAR leállítja a kalcium szivárgását a sejtből, ezáltal megakadályozza, hogy a halállal végződő ördögi kör beinduljon. A RYR1 gén mutációja körülbelül három ezer emberből egyet érinthet, de a kutatók úgy vélik, hogy olyanok is hasznosíthatják egykor a szert, akik a normál génváltozattal élnek. Előnyös lehet minden olyan helyzetben, amikor nagy melegben kell hosszabb távon fizikai aktvitást kifejtenie valakinek, vagy akár csupán kibírni a hőséget.

Címlapról ajánljuk
A „Her” már nem sci-fi – belépünk a kötődésgazdaság korába

A „Her” már nem sci-fi – belépünk a kötődésgazdaság korába

Az emberi figyelem drága, fáradékony és korlátozott erőforrás. A mesterséges intelligencia ezzel szemben képes azt az érzetet kelteni, hogy mindig van ideje ránk. Válaszol, emlékszik, vigasztal, magyaráz, flörtöl, és soha nem néz az órájára. Ez nemcsak technológiai áttörés, hanem új gazdasági korszak kezdete is lehet. A figyelemgazdaság után jöhet a kötődésgazdaság.
inforadio
ARÉNA
2026.07.23. csütörtök, 18:00
Szécsényi Gábor
Az Autó főszerkesztője
Újabb fontos kamatdöntés jön ma - Mit csinálnak a tőzsdék?

Újabb fontos kamatdöntés jön ma - Mit csinálnak a tőzsdék?

Az iráni háborúval kapcsolatos bizonytalanság és a vállalati gyorsjelentések határozzák meg a hangulatot a tőzsdéken, az olajár ma újra emelkedik, míg a részvénypiacokon a bizonytalanság érződik. Az amerikai tőzsdék esésekkel zártak szerdán, Ázsiában ma reggel jellemzően pozitív volt a hangulat, az európai határidős indexek azonban csökkenéseket jeleznek előre. Az Alphabet és a Tesla tegnap esti jelentésére is negatív volt a reakció a zárás utáni kereskedésben, a mai nap leginkább várt eseménye pedig az EKB kamatdöntése lesz.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×