Infostart.hu
eur:
364
usd:
319.74
bux:
144176.03
2026. július 24. péntek Kincső, Kinga

Amerikaiak tízmilliói kelnek útra

Amerikaiak tízmilliói kelnek útra a napokban, hogy csütörtökön a családjuk és a barátaik körében ünnepeljék meg a hálaadás napját.

Az első, az indiánokkal összebarátkozott telepesek túléléséről megemlékező hagyományos pulykavacsora-ünnep 12 napos szezonja a legzsúfoltabb közlekedési időszak az Egyesült Államokban.

Összesen 23,2 millióan szállnak majd repülőgépre, ami az amerikai légiközlekedési szövetség (ATAA) szerint 2 százalékkal kevesebb, mint tavaly ilyenkor. Mind a keleti mind a nyugati part északi szakaszán viharos az időjárás és kedden Philadelphia, Chicago, Newark és New York repülőtereiről jelentettek késést.

Az AAA autóklub azzal számol, hogy idén a hálaadás hétvégéjén 42,5 millió amerikai utazik majd 80 kilométernél nagyobb távolságra, ami négy százalékkal lesz több, mint 2010-ben. A gazdasági válság mélypontján, 2008-ban "csak" 28 millióan ültek a volán mögé. Az elmúlt évtized csúcsát 2005-ben állították fel, amikor 59 millióan vágtak neki Amerikának a hálaadás miatt.

Az AAA busszal, vonattal és más helységközi járművel ezúttal 900 ezren fognak utazni.

Címlapról ajánljuk
Íme, a legmagasabb ponthatárok, a legnépszerűbb intézmények és más fontos adatok

Íme, a legmagasabb ponthatárok, a legnépszerűbb intézmények és más fontos adatok

Csütörtök este kihirdették a 2026. évi általános felsőoktatási felvételi eljárás ponthatárait. Az idei felvételi eredmények alapján 2026 szeptemberében 101 572 hallgató kezdheti meg tanulmányait a magyar felsőoktatásban. Az idei bejutási arány 72 százalékos, vagyis a jelentkezők közel háromnegyede felvételt nyert.

Ezermilliárd forintnyi ügyben tett feljelentést a kormány

Négy, az Eximbankhoz kötődő ügyben, összesen 1000 milliárd forintos értékű ügyekben tett feljelentést a kormány, köztük a volt Sofitel-szálló, a Duna Aszfalt és a dunakeszi járműjavító ügyében – mondta a kormányzati tájékoztatón Magyar Péter miniszterelnök.
inforadio
ARÉNA
2026.07.24. péntek, 18:00
Szongoth Domán válogatott jégkorongozó
Kovács Attila a Magyar Jégkorong Szövetség sportigazgatója
Óriási vámcsomagot élesít Trump, órákon belül életbe lép

Óriási vámcsomagot élesít Trump, órákon belül életbe lép

Péntektől 10-12,5 százalékos vámot vet ki az Egyesült Államok több tucatnyi kereskedelmi partnerére. A Trump-adminisztráció azzal indokolja a döntést, hogy az érintett országok nem léptek fel megfelelően a kényszermunkával előállított termékek kereskedelme ellen. Az intézkedés az amerikai külkereskedelem több mint 99 százalékát lefedi, és pontosan akkor lép életbe, amikor lejár a februárban bevezetett ideiglenes globális vám hatálya.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×