Infostart.hu
eur:
363.84
usd:
318.85
bux:
144765.41
2026. július 22. szerda Magdolna

Karcsú marad, aki korán fekszik és kel

A korai lefekvés és felkelés formában tartja a fiatalokat, és a napi ritmus fontosabb az alvással töltött idő hosszánál. Ennek oka a meglehetősen tunyán eltöltött esti időszak - állapították meg ausztrál kutatók.

Carol Maher, a Dél-Ausztráliai Egyetem kutatója 2200 9-16 éves gyerek és fiatal napi ritmusát mérte fel kérdőívekkel, majd hozta azt összefüggésbe testtömegükkel. Azok a fiatalok, akik hajlamosak voltak később kelni, az estéjük meg belenyúlt a késő éjszakába, másfélszer nagyobb eséllyel voltak túlsúlyosak, mint a korán kelők - írják Maher és társai az amerikai Sleep című szaklapban. Napirendjük során csak feleannyi időt töltöttek mozgással, és csaknem háromszor annyit ültek képernyő előtt, mint utóbbiak.

A kutatók az utóbbi években megállapították, hogy a keveset alvó fiatalok egy sor egészségügyi problémával szembesülnek - fejtette ki Maher a Die Welt című német lap internetes kiadása szerint (www.welt.de). A most vizsgált két csoport alvásmennyisége azonban gyakorlatilag nem különbözött. Ez azt jelenti, hogy a napirend az alvásmennyiségnél is fontosabb.

A súly szempontjából az idő eltöltése a döntő. A későn fekvők-kelők csoportja átlagosan napi fél óra mozgást cserélt le ülésre, illetve az ujjak billentyűzeten való mozgatására.

Ismert, hogy a fiatalok természetes napirendje eltér a kisgyermekekétől és a felnőttekétől. Teljesen normális dolog számukra, hogy sokáig fennmaradnak - magyarázta Maher. Csupán az kedvezőtlen, hogy ez a ritmus ma gyakran egészségtelen viselkedéssel jár.

Címlapról ajánljuk
Új vasúti híd épül Budapesten a Duna fölött – itt vannak a részletek

Új vasúti híd épül Budapesten a Duna fölött – itt vannak a részletek

Elkezdődik a Gubacsi vasúti híd 31 milliárd forintos fejlesztése, amely a Baross Gábor Vasútfejlesztési Terv egyik fontos beruházása.

Újabb energiaválság szabadulhat a világra

A Hormuzi-szorosban a háború idején bevezetett iráni és amerikai blokádok után itt a harmadik: a Teheránnal szövetséges jemeni húszik közölték, hogy megtámadnak bármely tankert, amely szaúdi olajat szállít, azaz bejelentették a saját blokádjukat. Ennek nyomán több olajszállító hajó fordult vissza.
inforadio
ARÉNA
2026.07.23. csütörtök, 18:00
Szécsényi Gábor
Az Autó főszerkesztője
Tisza-kormány: lemondott a legfőbb ügyész, óriási vasútfejlesztési projektet jelentett be a kabinet

Tisza-kormány: lemondott a legfőbb ügyész, óriási vasútfejlesztési projektet jelentett be a kabinet

Az elmúlt napok hazai belpolitikai eseményeit az új köztársasági elnök keresése uralta, miután Polgár Judit visszautasította a jelölést, amit Török Gábor politikai elemző a Tisza-kormány első politikai kudarcának nevezett. A jelöltállítási folyamat így a parlament keddi ülésén folytatódott, emellett azonban több fontos javaslatot is tárgyaltak a képviselők. Szerdán 10 évre szóló vasútfejlesztési projektet jelentett be Magyar Péter miniszterelnök és Vitézy Dávid beruházási- és közlekedési miniszter, melynek keretében a teljes hazai vasúthálózat megújul majd. A délután folyamán dr. Nagy Gábor Bálint legfőbb ügyész bejelentette, hogy lemond tisztségéről.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×