Infostart.hu
eur:
361.97
usd:
317.11
bux:
141600.83
2026. július 20. hétfő Illés

Nem tudják kordában tartani a medveszaporulatot

Az Omszki területen túl sok a medve, a hatóságok pedig nem tudják kordában tartani a populációt, ezért most úgy rendelkeztek, hogy veszély esetén le lehet lőni az állatokat az egyébként szükséges külön engedély nélkül is.

Alekszandr Adam, az illetékes környezetvédelmi osztály vezetője újságíróknak elmondta: amennyiben a medve veszélyt jelent az emberekre vagy a háziállatokra, le lehet lőni.

Az incidenst akkor is jelenteni kell, ha nem sikerül leteríteni az állatot, ha pedig lelövik, azt is jelenteni kell, utólag kiállítják az engedélyt, és a vadász mintegy 30 ezer forintnak megfelelő összeget kap.

Adam elmondása szerint korábban túl sok volt a farkas is a területen, de a farkasok szaporodását sikerült megfékezni. Idén eddig 539 engedélyt adtak ki medvevadászatra, de a populáció szabályozásához legalább mintegy 1300 állatot kellene kilőni.

A medvék csak idén 17 lakott településen "huligánkodtak". Jelenleg közel kilenc ezer példányt tartanak számon, miközben a terület legfeljebb 4500-5000 állatot bírna el.

Az állomány idén mintegy nyolc százalékkal haladja meg a tavalyit, és évi öt-tíz százalékkal gyarapodik. A létszám növekedése azzal függ össze, hogy nehézségeket okoz az állatok kilövése, továbbá azzal, hogy az ezredforduló táján igen jelentős volt a migráció a krasznojarszki területről, ahol akkor különösen súlyos erdőtüzek pusztítottak.

Címlapról ajánljuk
Polgár Judit: nem vállalom a köztársasági elnöki tisztséget

Polgár Judit: nem vállalom a köztársasági elnöki tisztséget

Polgár Judit Facebook-oldalán hétfőn este jelentette be, hogy nem vállalja a köztársasági elnöki pozíciót. Magyar Péter miniszterelnök Polgár Judit bejegyzéséhez azt írta, hogy a jövőben is számítanak rá.
inforadio
ARÉNA
2026.07.21. kedd, 18:00
Deák András
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézet tudományos főmunatársa
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×