eur:
389.2
usd:
362.01
bux:
68882.55
2024. május 7. kedd Gizella

Erőss Zsolt tavasszal ismét nyolcezres csúcsra tör

Benne van a hegymászásban, hogy tudni kell lemondani a célról - mondta Erőss Zsolt az InfoRádió Aréna című műsorában a legutóbbi, sikertelen Himalája-expedíciójuk után. Beszélt januári balesetéről is, amely után amputálni kellett az egyik lábát, ő azonban nem a veszteségek miatt bánkódott, inkább annak örült, hogy túlélte. Az alpinista azt tervezi, hogy jövő tavasszal újabb 8000 méter feletti csúcsot próbál meghódítani.

Erőss Zsolt csalódott. A magyar hegymászó ezt sikertelen Himalája-expedíciója után jelentett ki az InfoRádió Aréna című műsorában.

Ismert: A sportember és társai egy hónapja kénytelenek voltak lemondani a 8201 méter magas Cho Oyu oxigénpalack használata nélküli megmászásáról. Akkor az összes csapat, legalább harminc egység visszafordult, miután szeptember 27-én, 7900 méter magasan lavina sodort el hat serpát.

Erőss Zsolt azt mondta, miután korábban sikereket ért el, talán túlságosan is teljesítmény-centrikus lett, és emiatt mindig úgy vág neki egy-egy jelentős célnak, hogy annak sikerülnie kell.

Rögtön hozzátette azonban, hogy a hegymászásban benne rejlik a lemondás lehetősége is. Ahhoz képest, amilyen viharos időjárás, havazás és lavinaveszély volt a legutóbbi kísérletüknél, extrémnek, Erőss Zsolt szavai szerint rátartinak tűnt az a döntés, hogy valaki, köztük ő is megpróbálhatná a csúcs meghódítását.

Ilyenkor rengetegen vannak a Cho Oyu-on, és legtöbbjük próbálkozás nélkül föladta a csúcstámadást - mondta Erőss Zsolt. Akadtak azért tapasztaltabbak, akik a rossz körülmények ellenére is nekivágtak, és csak egy bizonyos határ után fordultak vissza. Mi azonban ezúttal eddig sem jutottunk el - jegyezte meg.

A hegymászó azt mondta: egyelőre nem olyan a fizikai állapota a balesete óta, hogy az emberi teljesítőképesség határait kellene feszegetnie.

Erőss Zsolt januári balesetére utalva elmondta: akkoriban annak is örült, hogy egyáltalán életben van, és olyan körülményeket tudott teremteni maga körül, amelyek segítségével visszatérhetett a teljes életéhez.

Mentálisan elég jól kezelte a helyzetét, másrészt viszont folyamatosan küzdenie kell azért, hogy közelíthessen a régi fizikumához.

A szerencsétlenségre úgy emlékszik vissza, hogy zuhanás közben már elveszítette az uralmát az események fölött, és olyan ütközéseket élt át, amelyeknél azt gondolta, bármikor elérheti a vég.

Valószínűleg, ha nem visel sisakot a fején, és hord hátizsákot, akkor a nyomokból ítélve ez könnyen bekövetkezhetett volna. Hiszen így is eltört néhány bordája, és a sisak hátsó részén is látszottak sérülések.

Amikor a zuhanás véget ért, már érezte, hogy komolyabban megsérülhetett, hiszen nem tudott jól mozogni. Azt azonban örömmel állapította meg, hogy túlélték a balesetet, és úgy gondolta, hogy ez a legfontosabb.

Lábsérüléséről először azt hitte, hogy csupán egyszerű törésről lehet szó. Azt gondolta, volt már ilyen másoknak is, majd begipszelik, és pár hónap után rendbe jön. Tehát úgy fogta fel, hogy olcsón megúszta.

Utána aztán már látszott, hogy komolyabb a baj, és küzdeni kell a lábáért, de még akkor is bízott az orvostudományban, és csodamód azt gondolta, hogy nincs probléma, a tévében ennél sokkal szörnyűbb dolgokat is látni.

Itt azonban dönteni kellett, és az ő esetében az volt a jó és reális döntés, hogy el kell veszítenie az egyik végtagját - mesélte az alpinista.

Érdekes és izgalmas sorozatot indítottak el Erőss Zsolték, amelynek mottója: "Magyarok a világ nyolcezresein". Tizennégy 8000 méternél magasabb hegycsúcs van, és ezek közül tízre jutott már föl magyar hegymászó - mondta el az alpinista, aki ezen expedíciók java részének, nyolcnak a részese volt.

A további négy nyolcezres csúcs közül három Nepálban magasodik, míg a negyedik a pakisztáni K2, ahonnan egyszer már szintén vissza kellett fordulnia Erőss Zsoltnak.

A hegymászó emlékeztetett arra, hogy a K2 a világ legnehezebben meghódítható csúcsa, míg a Cho Oyu a könnyebbek közé tartozik, most mégis fel kellett adniuk a céljukat.

Jövő tavasszal ismét Nepálban próbálkoznak, talán az Anapurnán, amely viszonylag nehezen elérhető, viszont a négy, magyarok által még el nem ért csúcs közül a legalacsonyabban fekszik. Esélyes még a Lhotse, amely az Everest szomszédja, és Himalája negyedik legmagasabb hegye, 8500 méterrel.

Egyelőre a csapat összetétele is kérdéses. Erőss Zsolt azt mondta: ez az Oyu esetében más volt, mint a nehezebb csúcsoknál, mert itt befért néhány olyan új tag is, akik nem voltak ilyen magasságban.

Nehezebb cél eléréséhez viszont nem szabad újoncokat beválogatni. Legfeljebb olyat, aki alacsonyabb túráknál bizonyította az erejét. Ha azonban többen vannak ilyenek a csapatban, akkor már baj lehet velük, hiszen rájuk még figyelni kell - jegyezte meg Erős Zsolt. 

Hanganyag: Hlavay Richárd

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Salát Gergely: Hszi Csin-ping látogatása Magyarország Kína melletti markáns kiállását is jutalmazza

Aréna
Salát Gergely: Hszi Csin-ping látogatása Magyarország Kína melletti markáns kiállását is jutalmazza

A kínaiak a fő világpolitikai stratégiája most a saját mozgástér bővítése, és a jövőben a többpólusú világrend kialakítása – mondta Salát Gergely, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a Magyar Külügyi Intézet munkatársa. Az InfoRádió Aréna című műsorában beszélt a kínai elnök látogatásának jelentőségéről, a pekingi diplomácia módszereiről, a küldöttség összetételéről és az orosz–kínai viszonyról is.

Horváth Péter a matematikaérettségiről: nagyon korrekt volt a feladatsor

A korábbi évekhez képest könnyebbnek mondható az idei matematikaérettségi – vélekedett az InfoRádióban Horváth Péter matematikatanár, a Nemzeti Pedagógus Kar elnöke. Saját tanítványain is azt látta, hogy a felkészült diákokat nem érhette komolyabb meglepetés.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.05.08. szerda, 18:00
Mráz Ágoston Sámuel a Nézőpont Intézet vezetője
Závecz Tibor a Závecz Research Piac- és Társadalomkutató Intézet ügyvezetője
Megindult a dollár, este is gyengül a forint

Megindult a dollár, este is gyengül a forint

Hétfő este az euróval egészen február óta nem látott szintre erősödött a forint. Ezt követően kedden nem látni nagyobb elmozdulásokat, az euróval szemben gyengülésben van a magyar fizetőeszköz. Devizapiaci témákkal is foglalkozunk a május 16-i Portfolio Investment Day 2024 konferenciánkon, amelyen a részvétel regisztráció után ingyenes. Regisztráció és jelentkezés itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×