Infostart.hu
eur:
386.12
usd:
331.89
bux:
120651.59
2026. január 15. csütörtök Lóránd, Lóránt

Megújult a Király utca talán legöregebb épülete

Magánerőből újult meg egy kétszáz esztendős műemléki lakóház a Király utca 9. szám alatt. Sajti Zsuzsanna műemléki felügyelő az InfoRádiónak azt mondta: a példaértékű munkával megszépült kétszintes épület meg is tartotta jellemző stílusjegyeit az örökségvédelem jegyében.

A nagyon rossz műszaki állapotú épület eredeti jellegét megőrző teljes műemléki felújítását még 2000-ben határozták el a tulajdonosok, a munkák pedig a közelmúltban fejeződtek be - mondta az InfoRádió által megkérdezett műemléki felügyelő.

A ház talán a Király utca legidősebb épülete, hiszen 1910 körül fejezték be. Tervezőjéről nincs adat; Horler Miklós, aki a háború után a felújítást irányította, Brein Fülöpnek tulajdonította, de a kutatás ezt nem bizonyította minden kétséget kizáróan - magyarázta Sajti Zsuzsa.

A műemléki felügyelő elmondta: örömteli, hogy a ház szerkezeti elemeit, a homlokzatokat és a belső részek külfelületét is restaurátori módszerekkel újították fel, és elkerülték a szükségtelen bontásokat, a ráépítést vagy a tetőtér beépítését. Az épület eredeti állapotában újult meg.

Korábban, míg önkormányzati tulajdon volt, az épületben több komfort nélküli lakás is volt. Az új tulajdonosok ezeket felszámolták, a korábban összenyitott lakásokat újra elválasztották, így lakótereket, a pincében pedig közösségi teret hoztak létre - fűzte hozzá Sajti Zsuzsa.

Hanganyag: Gál Ildikó

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Dánia: „alapvető nézeteltérések” vannak az Egyesült Államokkal, Donald Trump: „továbbra is célunk Grönland megszerzése”

Dánia: „alapvető nézeteltérések” vannak az Egyesült Államokkal, Donald Trump: „továbbra is célunk Grönland megszerzése”

„Alapvető nézeteltérések” vannak az Egyesült Államok és Dánia között Grönland jövőjéről, de folytatódnak a tárgyalások a vita rendezése érdekében – jelentette ki Lars Lokke Rasmussen dán külügyminiszter Washingtonban szerdán éjjel, miután Grönland külügyminiszterének oldalán tárgyalt J. D. Vance amerikai alelnökkel és Marco Rubio külügyminiszterrel. Az Egyesült Államoknak továbbra is célja a Grönland felletti ellenőrzés megszerzése – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök a tárgyalások után.
inforadio
ARÉNA
2026.01.15. csütörtök, 18:00
Káel Csaba
a Müpa vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
Ukrajna új korszakot nyitna a frontvonalon, Zelenszkij szükségállapotot hirdetett – Ukrajnai háborús híreink csütörtökön

Ukrajna új korszakot nyitna a frontvonalon, Zelenszkij szükségállapotot hirdetett – Ukrajnai háborús híreink csütörtökön

Az ukrán parlament szerdán a 34 éves Mihajlo Fedorovot nevezte ki védelmi miniszternek, azzal a céllal, hogy technológiai innovációval erősítse meg a hadsereget a közel négy éve tartó háború újabb nehéz szakaszában. Feladata lesz gyors döntéseket hozni az ország légterének védelme, a frontvonal ellátásának megerősítése és az orosz előrenyomulást megállító technológiai megoldások bevezetése érdekében. Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szükségállapotot hirdetett az energiaszektorban, miután az orosz támadások miatt Kijevben százezrek maradtak áram, fűtés és víz nélkül a fagyos hidegben - írja a Kyiv Independent. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×