Vojnár László, a település polgármestere elmondta: a helyi iskolát is ki kellett nyitni, hogy a több ezer ember be tudjon húzódni a vihar elől. A zivatar egyébként jégesővel érkezett.
A vihar más borsodi településen is gondot okozott, helyi információ szerint Sajószentpéteren három centiméter körüli jég is esett.
Újabb párt jelentette be, hogy nem indul tavasszal








