Infostart.hu
eur:
385.39
usd:
331.86
bux:
121729.45
2026. január 16. péntek Gusztáv

Mindennapi szokásaikban is zöldebbek a pekingiek

Nem maradt visszhangtalanul a kínaiak körében a pekingi kormánynak az a vállalása, hogy jelentősen csökkenti szén-dioxid-kibocsátást - derült ki egy felmérésből. A pekingiek környezettudatosabban élnek, amelynek bizonyítéka, hogy 10-ből kilencen a jövőben csak energiatakarékos terméket akarnak vásárolni.

A pekingiek is egyre jobban odafigyelnek környezetükre, igyekeznek minél energiatakarékosabb életmódot folytatni. A kínai főváros lakosságának 84 százaléka úgy nyilatkozott, hogy egy új elektronikai termék megvásárlásakor minden esetben figyelembe veszi az energiatakarékossági szempontokat. 10-ből kilencen azt állították, hogy a jövőben igyekeznek majd kizárólag ilyen terméket vásárolni, sőt az elkötelezettek 95 százaléka hajlandó az ilyen termékért többet is fizetni.

A villamos energia, a víz és a benzin várható áremelkedése a pekingiek szerint segítheti, hogy egyre többen spóroljanak az energiával, és csökkentsék a levegő szennyezettséget a városban - számol be az ELTE TÁTK hírlevele a China Daily című lapra hivatkozva.

A kutatásban azt is megkérdezték a pekingiektől, jelenleg mit tesznek a környezet védelme érdekében. A megkérdezettek 64 százaléka egyetértett azzal, hogy az egyes polgárok pozitív hozzáállása is szükséges ahhoz, hogy a város eredményeket érjen el. A pekingiek 77 százalékának van legalább egy olyan háztartási eszköze, amely energiatakarékos.

A legkönnyebben a lakások energiatakarékos világítása oldható meg. Ennek megfelelően 52 százalékuk úgy nyilatkozott, hogy otthonának összes világítóberendezése már energiatakarékos izzóval működik, míg 31 százaléknál az izzók többsége környezetbarát.

A tudatosabb vásárlás mellett a pekingiek azt is fontosnak tartják, hogy mindennapi szokásaikban is "zöldebbek" legyenek. 57 százalékuk figyel oda a takarékosabb vízfelhasználásra, míg 78 százalék kikapcsolás után gyakran ki is húzza a tévékészülékét az áramból.

A megkérdezettek több mint fele úgy gondolja, hogy egyéni erőfeszítései komolyan segíthetik az ország vállalását, hogy 2020-ra közel felére csökkenti szén-dioxid-kibocsátást 2005-höz képest.

Címlapról ajánljuk
Mukics Dániel: a legtöbb helyen nem szabad a jégre menni a tavainkon, folyóinkon

Mukics Dániel: a legtöbb helyen nem szabad a jégre menni a tavainkon, folyóinkon

Az életével játszik, aki sétálgat a Duna jegén. A hévégén is kitart a kemény fagy és sokan foglalkozhatnak azzal a gondolattal, hogy előveszik a korcsolyájukat és ellátogatnak valamelyik befagyott természetes vízhez, ehhez azonban előzetesen több dolgot tudni kell. Például a legnagyobb tavakon nem alakult ki ehhez elég vastag jég, máshol pedig néhány praktikát érdemes észben tartani.

Orbán Viktor péntek reggel: nőni fog a nyomás, hogy magyar fiatalok menjenek katonaként Ukrajnába

A Kossuth rádióban kezdett a miniszterelnök. Szerinte a hópróbát kiállta az ország, a hidegben a fűtéshez használt fa hiánya miatt nem halhat meg senki. Szólt még az Ukrajna-támogatási csomagról: az ukrán tónus „bicskanyitogató”, Brüsszel pedig „kitapos és kiprésel mindenkiből minden pénzt”, ehhez Magyarországgal szembeni követeléslista is társul, aminek elutasítására irányul a Nemzeti Petíció – mondta.
inforadio
ARÉNA
2026.01.16. péntek, 18:00
N. Rózsa Erzsébet
egyetemi tanár, Közel-Kelet-szakértő
Tovább ralizik a Mol, új csúcson a magyar tőzsde

Tovább ralizik a Mol, új csúcson a magyar tőzsde

Az elmúlt napokban a geopolitikai események vpltak a befektetők fókuszában, Grönland kérdése továbbra is a terítéken van, miután tegnap este európai katonák érkeztek a szigetre, Trump pedig továbbra sem állt el annak megszerzésétől. Pluszban zártak tegnap az amerikai tőzsdék, a chiprészvények nagyot mentek a tajvani TSMC chip bérgyártó vártnál jobb negyedéves eredményei után, de a tegnap jelentő bankrészvények (GS, MS) is 5 százalék körüli pluszban zártak. Az ázsiai tőzsdék szintén emelkedtek, részben annak is köszönhetően, hogy az USA kereskedelmi megállapodást jelentett be Tajvannal, amely vállalta, hogy az alacsonyabb vámok érdekében jelentős mértékű beruházást fog végrehajtani az Egyesült Államokban. Európában ezzel szemben gyengébb a hangulat, bár csak minimális az esés mértéke. A magyar tőzsde viszont fittyet hány a gyenge nemzetközi hangulatra, és új csúcsot döntött, részben a Mol ralijának köszönhetően.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×