Infostart.hu
eur:
385.39
usd:
331.86
bux:
121729.45
2026. január 16. péntek Gusztáv

Döntött a bíróság: homoszexuális nem adhat vért

Elutasították annak a meleg férfinak a keresetét Kínában, aki a vöröskereszt egyik központját akarta beperelni, mert homoszexuálisként nem adhatott vért.

A szerkesztőként dolgozó férfi júniusban fordult bírósághoz a Pekingtől észak-nyugatra fekvő Hajtienben. Beszámolók szerint ez volt az első ilyen ügy az ázsiai országban.

A Beijing Times úgy értesült, hogy a férfi - írói álnevén Vang Ce-cseng - ügyét indoklás nélkül elutasította a bíróság.

Korábbi hírek alapján az illető június elején jelentkezett véradásra, a kérdőíven homoszexuálisként jelölve meg magát. Ezt követően tagadták meg, hogy vért adjon.

A kínai egészségügyi minisztérium által hozott és az országos vérellátási központ által kihirdetett szabályok értelmében homoszexuálisok és több partnerrel kapcsolatban lévők nem adhatnak vért.

Vang álláspontja szerint hátrányos megkülönböztetés áldozata lett. Bocsánatkérést várt a véradó központtól, és engedélyt akart arra, hogy vért adhasson.

A világ legnépesebb országában a homoszexualitást 2001-ig mentális betegségnek tekintették, a melegek mind a mai napig társadalmi és családi nyomással szembesülnek, noha történtek lépések a nagyobb elfogadás irányában.

Szakértői becslések szerint Kínában 30 millió meleg és leszbikus él, ez a lakosság 2,3 százalékát jelenti. Megfigyelők azonban úgy vélekednek, hogy ennél magasabb is lehet a számuk, de sokan még mindig nem vállalják fel szexuális irányultságukat.

Címlapról ajánljuk
Mukics Dániel: a legtöbb helyen nem szabad a jégre menni a tavainkon, folyóinkon

Mukics Dániel: a legtöbb helyen nem szabad a jégre menni a tavainkon, folyóinkon

Az életével játszik, aki sétálgat a Duna jegén. A hévégén is kitart a kemény fagy és sokan foglalkozhatnak azzal a gondolattal, hogy előveszik a korcsolyájukat és ellátogatnak valamelyik befagyott természetes vízhez, ehhez azonban előzetesen több dolgot tudni kell. Például a legnagyobb tavakon nem alakult ki ehhez elég vastag jég, máshol pedig néhány praktikát érdemes észben tartani.

Orbán Viktor péntek reggel: nőni fog a nyomás, hogy magyar fiatalok menjenek katonaként Ukrajnába

A Kossuth rádióban kezdett a miniszterelnök. Szerinte a hópróbát kiállta az ország, a hidegben a fűtéshez használt fa hiánya miatt nem halhat meg senki. Szólt még az Ukrajna-támogatási csomagról: az ukrán tónus „bicskanyitogató”, Brüsszel pedig „kitapos és kiprésel mindenkiből minden pénzt”, ehhez Magyarországgal szembeni követeléslista is társul, aminek elutasítására irányul a Nemzeti Petíció – mondta.
inforadio
ARÉNA
2026.01.16. péntek, 18:00
N. Rózsa Erzsébet
egyetemi tanár, Közel-Kelet-szakértő
Tovább ralizik a Mol, új csúcson a magyar tőzsde

Tovább ralizik a Mol, új csúcson a magyar tőzsde

Az elmúlt napokban a geopolitikai események vpltak a befektetők fókuszában, Grönland kérdése továbbra is a terítéken van, miután tegnap este európai katonák érkeztek a szigetre, Trump pedig továbbra sem állt el annak megszerzésétől. Pluszban zártak tegnap az amerikai tőzsdék, a chiprészvények nagyot mentek a tajvani TSMC chip bérgyártó vártnál jobb negyedéves eredményei után, de a tegnap jelentő bankrészvények (GS, MS) is 5 százalék körüli pluszban zártak. Az ázsiai tőzsdék szintén emelkedtek, részben annak is köszönhetően, hogy az USA kereskedelmi megállapodást jelentett be Tajvannal, amely vállalta, hogy az alacsonyabb vámok érdekében jelentős mértékű beruházást fog végrehajtani az Egyesült Államokban. Európában ezzel szemben gyengébb a hangulat, bár csak minimális az esés mértéke. A magyar tőzsde viszont fittyet hány a gyenge nemzetközi hangulatra, és új csúcsot döntött, részben a Mol ralijának köszönhetően.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×