Infostart.hu
eur:
362.52
usd:
312.15
bux:
147747.91
2026. szeptember 6. vasárnap Zakariás

Lenne rá mód, hogy a HIV-pozitív anyák ne fertőzzék magzataikat

Az ENSZ becslése szerint 2015-ig el lehetne érni, hogy a HIV-pozitív, állapotos anyák ne fertőzzék meg magzataikat. A világszervezet betegség elleni küzdelemmel foglalkozó ügynökségének főigazgatója Genfben azt mondta: ennek feltétele, hogy elegendő pénz álljon rendelkezésre a szükséges egészségügyi programhoz.

Michel Sidibé felszólította a kormányokat és a magánadományozókat, hogy nagyvonalúan járuljanak hozzá az AIDS, a tuberkulózis és a malária elleni harchoz. Az erre létrehozott globális alap igazgatója szerint 2015-ig a maláriát és a gümőkórt is ki lehetne irtani, de ehhez 2011 és 2013 között 13-20 milliárd dollárra lesz szükség.

Címlapról ajánljuk
Az AI leamortizálja a diplománkat – miközben a jövő szakmájának még neve sincs

Az AI leamortizálja a diplománkat – miközben a jövő szakmájának még neve sincs

Az AI már képes elkészíteni azt az első kódvázlatot, szerződés-összefoglalót vagy prezentációt. Korábban a pályakezdők ezeken keresztül tanulták meg a szakmát. Eközben új állások születnek ugyanennek a technológiának az építésére, ellenőrzésére és szabályozására. A nagy kérdés az, hogy milyen tudásra lehet majd többször is új karriert építeni.

Eljöhetett a radikális jobboldal napja Németországban

Vasárnap tartományi parlamenti választást tartanak a mintegy 2,1 millió lakosú Szász-Anhaltban. Bár a voksolás alapesetben elsősorban a helyi és a német belpolitika követőit érdekelné, a nemzetközi figyelem most mégis erre a tartományra fókuszál. A választás tétje ugyanis túlmutat a regionális kereteken: nem az a kérdés, hogy az Alternatíva Németországért (AfD) szerzi-e meg a legtöbb képviselői helyet, hanem az, hogy eléri-e az abszolút többséget, vagy a többi párt összefogásával megakadályozható-e az első AfD-s tartományi miniszterelnök megválasztása.
inforadio
ARÉNA
2026.09.07. hétfő, 18:00
Prőhle Gergely
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének programigazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×