Infostart.hu
eur:
364.24
usd:
311.32
bux:
133615.07
2026. április 29. szerda Péter

Életünk végéig fizetjük a gyerekkori rosszaság árát

Jó tanulók válhatnak azokból a gyerekekből, akik rosszul viselkednek az óvodában, de azok, akik még harmadikos korukban sem tanulják meg a rendet, aligha futnak be jelentős karriert - erre a megállapításra jutottak több tízezer gyerek sorsának vizsgálata alapján.

Az egyesült államokbeli Északnyugati Egyetem professzora és kollégái egyetlen tanulmányban összegezték hat korábbi nagyszabású kutatás eredményét, amelyek 36 ezer amerikai, brit és kanadai gyerek sorsának alakulását követték végig.

A kutatók meglepő eredményre jutottak: kiderült, hogy azok a gyerekek, akik az óvodában rosszak - agresszívek, belevágnak az óvó néni szavaiba, zavarják a többieket, nem fogadnak szót - a tanulásban ugyanolyan jók, mint rendesebb társaik, ötödikes korukban pedig már kifejezetten jók olvasásban és matematikában.

A határ a 8. életév; annak alapján, ahogy a gyerekek ebben a korukban viselkednek, meg lehet jósolni, hogyan tanulnak majd, és milyenek lesznek felnőtt korukban.

Ezt már egy másik kutatás során állapították meg a Michigani Egyetem kutatói amerikai és finn gyerekek vizsgálata alapján. Kiderült, hogy ezek a gyerekek harmincas éveikre jelentősen alacsonyabb iskolai végzettséggel rendelkeznek, negyvenes éveikben pedig szintén jelentős mértékben alacsonyabb a társadalmi státuszuk is.

"Büntetik" a rosszakat

Utóbbi nyilvánvalóan azzal magyarázható, hogy az állásinterjúkon nem tudnak "kibújni a bőrükből", úgy viselkedni, hogy szimpatikusak legyenek.

A michigani kutatók szerint azokat a gyerekeket, akiknek még harmadikos korukban is magatartási problémáik vannak, valószínűleg a tanárok és az osztálytársaik is azzal "büntetik", hogy nem támogatják őket, nem segítenek nekik a tanulásban - ez magyarázza a lemaradást. Ennek megelőzésére egyetlen mód van: ha a tanárok és az osztálytársak mindent megtesznek ezeknek a problémás gyerekeknek a szocializálására.

A dolog egyébként fordítva is igaz: a kortársak körében élvezett népszerűség és a gyermekkori jó viselkedés előrevetíti a későbbi tanulmányi sikereket és a magasabb társadalmi státuszt. Ezeket a gyerekeket ugyanis segítik a társaik és a tanáraik, állandóan pozitív visszajelzést kapnak, így magabiztosabbak lesznek.

Címlapról ajánljuk
Elemző: egyre nagyobb a félelem az Európában élő afgánok körében is a kitoloncolástól

Elemző: egyre nagyobb a félelem az Európában élő afgánok körében is a kitoloncolástól

Afgánok ezreit küldik vissza hazájukba az iráni és a pakisztáni hatóságok, miközben a nemzetközi szervezetek arra figyelmeztetnek, hogy a tálibok keményen lépnek fel a hazatérőkkel szemben. Dócza Edith Krisztina az InfoRádióban azt mondta, már több uniós tagállam is tömeges kitoloncolást sürget, amit felgyorsíthat a júniusban hatályba lépő migrációs és menekültügyi paktum.

Van némi bizonytalanság abban, hogy mit érnek el a Tisza konkrét adómódosítási tervei

Egyelőre bizonytalan, hogy mekkora hatást gyakorolhatnak a gazdaságra és a költségvetésre a leendő Tisza-kormány adócsökkentési tervei – vélekedett az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány kutatási igazgatója.
inforadio
ARÉNA
2026.04.29. szerda, 18:00
Szűts Ildikó
a Budapest Gyógyfürdői és Hévízei Zrt. vezérigazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×