Infostart.hu
eur:
377.54
usd:
324.02
bux:
129730.83
2026. április 9. csütörtök Erhard

Hatvanöt millióba került, hogy nem szoptathatott a limuzinban

Kissé bizarr pert nyert egy angliai járás volt polgármestere a saját képviselőtestülete ellen, az eljárás az adófizetők mintegy 170 ezer fontjába (mintegy 65 millió forint) került.

A staffordi tanács korábban megtiltotta Pauleen Lane polgármester számára, hogy a szolgálati limuzinban szoptassa a gyermekét, így az a furcsa eset történt meg, hogy az elöljáró egy hivatalos megbeszélésére utazva saját autójával követte a limuzint, amelyben két kísérője utazott.

A polgármesteri tisztet 2005-2006-ban betöltő Pauleen Lane azonban nem hagyta annyiban a dolgot, nemi diszkrimináció miatt perelt. A bíróság a javára döntött, 7 ezer font (mintegy 2,7 millió forint) kártérítést ítélt meg számára, a járási tanácsnak ezen kívül meg kell térítenie az eljárás 170 ezer fontos (mintegy 65 millió forint) költségét.

A felperes üdvözölte a döntést, a konzervatív többségű tanács azonban azzal vádolja a munkáspárti politikust, hogy nem volt figyelemmel az adófizetők érdekeire, ezért a bírósági eljárásra kell fordítani azt a 170 ezer fontot, amelyet a szolgáltatások fejlesztésére is költhetnének.

A korábbi polgármester ugyanakkor azt állítja, hogy a tanácsnak korábban felajánlotta: eláll a pertől, amennyiben a testület megköveti és felajánl 5 ezer fontot egy helyi alapítványnak.

"Még most sem érzem, hogy a tanács belátta volna a tévedését. A javamra ítéltek, de még mindig nem kértek elnézést" - jegyezte meg Pauleen Lane.

Címlapról ajánljuk
Lecserélték Szoboszlait, kétgólos hátrányba került Párizsban a Liverpool: 2-0
Bajnokok Ligája

Lecserélték Szoboszlait, kétgólos hátrányba került Párizsban a Liverpool: 2-0

A két keddi idegenbeli győzelem után meglepetésre a Barcelona is két góllal kikapott otthon az Atletico ellen a Bajnokok Ligája negyeddöntőjében. Szoboszlai Dominikék nem voltak boldogok, amiért az ellenfelük, a PSG volt az egyetlen pályaválasztó csapat a BL-negyeddöntők első körében, amely hazai pályán győzni tudott. A Liverpool végig alárendelt szerepet játszott, Szoboszlait és Kerkezt is lecserélték. A visszavágók jövő kedden lesznek.

Orbán Viktor Sopronban: „ez már a befutó, a kampányban csendes többségből hangos többséggé váltunk”

J. D. Vance amerikai alelnök látogatása után Sopronban folytatta országjárását Orbán Viktor miniszterelnök, akinek a vasárnapi országgyűlési választások előtt szombat este lesz a kampányzáró gyűlése Budapesten, a Szentháromság téren.
inforadio
ARÉNA
2026.04.09. csütörtök, 18:00
Böcskei Balázs politológus, az IDEA Intézet stratégiai igazgatója
Mráz Ágoston Sámuel a Nézőpont Intézet igazgatója
Nincs megállás, új két és féléves csúcsra húzták a forintot

Nincs megállás, új két és féléves csúcsra húzták a forintot

A forint egy csapásra ledolgozta a háború során elszenvedett gyengülését az iráni tűzszünet hírére a hajnali órákban. Reggel viszont oldalazott, minimálisan visszakorrigált a magyar deviza árfolyama az euróval és a dollárral szemben. A magyar gazdasági adatok, így például a friss inflációs számok nem hoztak nagy mozgásokat. Érezhető, hogy a piacok a fegyvernyugvással kapcsolatos fejleményeket figyelik az első hurráoptimista reakciók után. Emellett a magyar devizára egyre nagyobb hatással vannak a vasárnapi választással kapcsolatos fejlemények.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×