Infostart.hu
eur:
386.1
usd:
330.88
bux:
116510.12
2026. január 12. hétfő Ernő

A humorérzékünket is elveszítjük idős korban?

Halálosan komoly felfedezést tettek amerikai kutatók: kiderítették, hogy a humorérzékünket is elveszíthetjük idős korban. Azért értik meg az öregek nehezebben a vicceket, mert romlik az agyműködésük.

Mivel idősebb korban az ember felfogó- és elvont gondolkodóképessége, valamint rövid távú memóriája is romlik, nehezebben érti meg a vicceket is - állapították meg a Washingtoni Egyetem pszichológusai.

Negyven egészséges 65 év feletti és negyven egyetemista vett részt a vizsgálatban, amelynek során a résztvevőknek vicceket, illetve történeteket kellett befejezniük. Egy másik feladat során ki kellett választaniuk egy-egy vicc, illetve vicces rajzos történet megfelelő befejezését több lehetőség közül.

A kutatók nem arra voltak kíváncsiak, mit tartanak a résztvevők viccesnek, hanem arra, rájönnek-e, mi volt az eredeti poén.

Kiderült, hogy az egyetemisták hat százalékkal jobb teljesítményt nyújtottak a szóbeli, és 14-el a rajzos viccek befejezésében.

A kérdés mindenképpen további vizsgálatot igényel, a nevetésnek ugyanis potenciálisan jótékony fizikai és pszichológiai hatásai is vannak - figyelmeztetett az egyik kutató.

A munka során nem vették figyelembe, mennyire élvezik a résztvevők a vicceket. Az idősebbek ugyanis éppen úgy nevethettek azokon a poénokon, amelyeket helytelenül választottak ki a lehetőségek közül.

Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.01.12. hétfő, 18:00
Mráz Ágoston Sámuel a Nézőpont Intézet vezetője
Závecz Tibor a Závecz Research Piac- és Társadalomkutató Intézet ügyvezetője
Súlyos támadás érte Kijevet az éj leple alatt, elindult a Nightfall-projekt – Háborús híreink hétfőn

Súlyos támadás érte Kijevet az éj leple alatt, elindult a Nightfall-projekt – Háborús híreink hétfőn

Hétfőn az éjjeli órákban, helyi idő szerint 1 óra 30 perckor ismét dróntámadás érte az ukrán fővárost. Egy kerületben tűz ütött ki. Kijevben még most is több mint 1000 épület van fűtés nélkül a pénteken végrehajtott orosz dróntámadás miatt. A brit kormány vasárnap bejelentette, hogy új, nagy hatótávolságú, mélységi csapásmérésre alkalmas ballisztikus rakétát fejleszt Ukrajna számára az oroszok elleni háború támogatására. A Nightfall névre keresztelt program keretében a brit kormány pályázatot írt ki földről indítható ballisztikus rakéták gyorsított ütemű kifejlesztésére. Cikkünk folyamatosan frissül az ukrajnai háború eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×