eur:
396.76
usd:
359.46
bux:
72075.48
2024. szeptember 10. kedd Hunor, Nikolett

Dőlnek a szigligeti nyárfák

Megkezdték a nyárfasor ritkítását Szigligeten. A munkálatokkal megbízott vállalkozó közölte: a balesetveszélyesnek nyilvánított 64 fa kivágásával a tervek szerint egy hét alatt végeznek. Helyi civil szervezetek továbbra sem értenek egyet a döntéssel.

Pozsgai Zsolt fővállalkozó elmondta: a szerződését hétfőn felbontó alvállalkozó helyett sikerült újat találni, aki délelőtt megkezdte a fasor ritkítását.

Vörös Gyula, a Veszprém Megyei Közútkezelő Kht. igazgatója arról beszélt, hogy az elöregedett, korhadt fák kivágása halaszthatatlan volt, mert a balesetveszély miatti felelősséget a társaságnak kell vállalnia.

Az igazgató emlékeztetett arra, hogy 2005 nyarán egy elszáradt fa rádőlt egy büfére és a közeli strand egyik öltözőjére; a balesetben egy ember megsérült, és több milliós kár keletkezett.

Palotai Emma, a fák kivágása ellen tiltakozó üdülőtulajdonosok képviselője hangsúlyozta: folytatják a tiltakozó aláírások gyűjtését, a vágást engedélyező környezetvédelmi felügyelőségi határozat ellen pedig felülvizsgálati kérelmet nyújtottak be az országos hatósághoz.

Címlapról ajánljuk
Nagy Márton: nem fordulatra van szükség, hanem finomhangolásra
Aréna

Nagy Márton: nem fordulatra van szükség, hanem finomhangolásra

A gazdaságpolitika előtt álló feladatokról, a békeköltségvetés lényegéről, a várható gazdasági növekedésről és a minimálbérről is beszélt Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter az InfoRádió Aréna című műsorában, de kitért a jegybankelnök kritikáira és a leendő gazdasági csúcsminiszter szerepére is.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.09.10. kedd, 18:00
Sayfo Omar
a Migrációkutató Intézet kutatásvezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×