Infostart.hu
eur:
361.69
usd:
315.91
bux:
151342.76
2026. szeptember 23. szerda Tekla
Nyitókép: Forrás: Pexels

A TEK segített lekapcsolni a feleségét terrorizáló férjet

A férfi hónapok óta rettegésben tartotta, szóban és fizikailag is bántalmazta házastársát, aki végül a rendőrséghez fordult. Felmerült, hogy fegyvert is tart, ezért kellettek a kommandósok.

Egy helyi asszony kért segítséget a szekszárdi rendőröktől, mert megelégelte, hogy férje hónapok óta mind lelkileg, mind testileg bántalmazza – írja a Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatása alapján a teol.hu.

A nő számos esetről beszámolt a nyomozóknak, amikor a férfi egy-egy vita után, vagy akár különösebb indok nélkül bántalmazta. Felmerült a gyanú, hogy a férfi nem csak a felesége ellen követett el bűncselekményeket, illetve hogy fegyvert tart otthonában, ezért a rendőrség a TEK segítségét kérte. A lakásban a kutatás során légpuskát és gáz-riasztó fegyvert találtak.

Elfogását követően kapcsolati erőszak bűntett megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki a 32 éves férfit, majd őrizetbe vették. Elismerte, hogy rendszeresen bántalmazta feleségét.

Mint kiderült, a férfi nem volt ismeretlen a hatóság számára, tetteit felfüggesztett börtönbüntetés hatálya alatt követte el, ugyanis korábbi élettársát is bántalmazta. A szekszárdi nyomozók kezdeményezték letartóztatását, melyet a bíróság a hétvégén el is rendelt.

Címlapról ajánljuk
Gazdaszövetkezetek: tragikus helyzetben a magyar mezőgazdaság

Gazdaszövetkezetek: tragikus helyzetben a magyar mezőgazdaság

Kukoricából már importra szorul az ország: elmaradó vetések, visszafogott műtrágyázás és leállított öntözés jelzi a magyar gazdák pénzügyi válságát. Cseh Tibor, a MAGOSZ főtitkára szerint az aszályveszteségek mellett a magas energiaköltségek már a következő szezon finanszírozását is veszélyeztetik. Mint mondta, a szántóföldi ágazatot jelenleg gyakorlatilag a területalapú támogatások tartják életben, a gazdák nagyon nehéz körülmények között kell hogy döntsenek a jövőről.

Magyar Péter: indul az út a börtönbe program, újabb feljelentések

Rendkívüli parlamenti ülés összehívását és mentelmi joga azonnali felfüggesztését kéri a miniszterelnök. Magyar Péter arról is beszélt, hogy feljelentést tesz azok ellen a rendőri vezetők ellen, akik szerinte érintettek az ellene szervezett „dunai telefonos és búváros” ügyben.
inforadio
ARÉNA
2026.09.23. szerda, 18:00
Hack Péter
jogász, az ELTE emertus professzora
Keményen visszaszólt a Legfőbb Ügyészség Magyar Péternek - Nem maradt el a miniszterelnök viszontválasza sem

Keményen visszaszólt a Legfőbb Ügyészség Magyar Péternek - Nem maradt el a miniszterelnök viszontválasza sem

A Legfőbb Ügyészség közleményben reagált Magyar Péter videóüzenetére, határozottan visszautasítva az ügyészi szervezetet és munkatársait bíráló kijelentéseket. A közlemény leszögezi, hogy az ügyészség munkájának egyetlen mércéje a törvényesség, a pártatlanság és a törvény előtti egyenlőség, beleértve a mentelmi jog felfüggesztésére irányuló indítványokat is. Az ügyészség hangsúlyozza, hogy döntéseit semmilyen politikai megfontolás nem befolyásolja, és az ügyészek félelem nélkül, hivatásuk szabályai alapján járnak el.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×